A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Hétközben rendezik a román első osztály, azaz a Liga 1 utolsó fordulóját. Nekünk magyaroknak egyértelmű, hogy a 34. kör legnagyobb rangadója, a kolozsvári városi derbi, a CRF, és az Universitatea között.
A találkozó esélyese természetesen a Vass Ádámmal felálló „Csefere” volt, amely ugye a helyi magyarok klubja, míg az „egyetemiek”, a románok támogatását élvezik.
A mérkőzésen egyébként több magyar származású játékos is helyet kapott mindkét oldalon. A hazaiaknál ugye Vass kezdő volt, majd a helyére állt be, a háromszoros román válogatott Sepsi László. Az U-ban pedig ott volt a pályán már az elején is, a csapatkapitány Szilágyi Zsolt, míg Székely János csereként állt be. Örömteli, hogy utóbbi, 65. percben megeresztett tizenkét méteres lövése utat talált a hálóba. Az már kevésbé adhat okot az örömre, a látogatóknak, hogy a 90 perc során a CFR se tétlenkedett, és három gólt is szerzett. Ráadásul mind a három gólt az a francia Robert Maah lőtte, aki az egész szezonban mindössze kétszer tudott betalálni a Liga 1-ben.
Vass Ádámék idénybeli 12. győzelmükkel már biztosan a 8. helyen végeznek, míg a városi vetélytárs már korábban kiharcolta a bennmaradást, ami a minimális célkitűzés volt, a szezon elején.
CFR Cluj – Universitatea Cluj 3-1
Gólszerzők: Maah (7., 80., 88. perc), illetve Székely (65.)
A 34. forduló keddi eredményei:
Steaua Bukarest – FC Brassov 4-0
Otelul Galati – Dinamo Bukarest 0-1
A mérkőzés góljai:
Goles CFR Cluj 3-1 Universitatea Cluj by DaniDV
Balogh József
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…