Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Lehullt a lepel az egri futballklub új tulajdonosáról. Kósa Sándor üzletember, Nagykovácsi képviselő-testületének tagja. Kósa rádiónyilatkozatban vázolta terveit a klubbal kapcsolatban.
Az MLSZ korábban sem az NB I-re, sem a másodosztályra nem adott indulási jogot a hevesi együttesnek, így maradt végső megoldásnak az NB III. a következő idényben.
Kósa Sándor az alábbi nyilatkozatot adta az agriasport.hu-nak: „Átvettem az angol John Marshall 75 százalékos tulajdonát. Május 24-től Kocsis Zoltán már nincs funkcióban, a klub ügyvezetését is ellátom. Sajnos az NB II-es licenc a szigorú szabályok miatt több okból nem sikerült, így a célunk nem lehet más, mint az NB III-ban elindulva egy év alatt feljussunk a profik táborába az NB II-be. Eldőlt, hogy a Mészáros Ferenc, Vas László edző páros közös megegyezéssel távozik Egerből. A csapat új vezetőedzője Vojtekovszki Csaba. Az utánpótlásért továbbra is Horváth Tamás felel. Klubmenedzserként számítok Tóth Dénes munkájára, aki nagyon sokat segített az elmúlt napokban. Az önkormányzattal normális korrekt kapcsolatra törekszem. A klub anyagi és jogi átvilágítása folyamatban van, mindenkivel törekszünk a megállapodásra. Folytatni szeretnénk a világítás kiépítését, mivel ez feltétele lehet a további stadionfejlesztéseknek. Szégyen hogy a jelenlegi állapotba jutott az egri labdarúgás, de most már tekintsünk előre.” Az új tulajdonos beszélt magáról és az egri futball jövőjéről is vázolta terveit: „Kósa Sándor vagyok, 46 éves, Nagykovácsiban élek. Magyarországon és az Egyesült Államokban vannak vállalkozásaim. A klubot, mint magánszemély tulajdonlom. A játékosok elmaradt bérét szeretnénk rendezni, egyénileg újra tárgyalunk a jelenlegi szerződésekről. A cél bajnokesélyes csapat építése a megerősödő NB III-ban. Határozottan kijelentem, hogy az utánpótlás továbbra is marad a klub kötelékében. Szó sem lehet semmilyen kiszervezésről. Szeretnénk a szurkolókat visszahozni a csapat mellé, nélkülük nem lehet jó foci Egerben. Minden információt megkapnak a szurkolók. Lássák, mi folyik a csapatban.”
Kósa Sándor a klubbal kapcsolatban péntek délután tartott sajtótájékoztatót. A fentebb elmondottakhoz hozzátette: „Elsősorban nem a pénzről szól a mostani történet. Inkább a segítségnyújtásról, a hitről, a kitartásról. Az emberi tőke a legfontosabb a labdarúgásban. Az átvilágítás és a tartozások, szerződések felülvizsgálata az elkövetkező napok legfontosabb feladata. Szeretnénk mindenkivel megállapodni. Ha azt akarjuk, hogy ősszel NB III-as meccsek legyenek Egerben törekedni kell mindkét félnek a megállapodásra. Szombaton, Vácon fogadtuk a Győrt, sajnos nem sikerült ezen változtatni.”
Az új vezető megtalálásával megoldódni látszanak az egriek gondjai.
Gavalovits Sándor
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…