Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Radamel Falcao távozásával nagy űr tátong az Atletico Madrid támadószekciójában, ám az érte kapott 60 millió euróból lehet gazdálkodni és ha okosan költenek, jól meglehet oldani a pótlását. A fővárosiak nem sokáig tétlenkedtek és már le is igazolták azt, akiben látják a helyettest.
Nagy örökséget vesz az ölébe a mindössze 20 esztendős Léo Baptistao, aki a Rayo Vallecano együttesét hagyta el az Atletico hívására. A felek nem hozták nyilvánosságra a transzfer részleteit, így csupán a játékos becsült piaci értékére tudunk hagyatkozni ami 6 millió euró. Ehhez pedig hozzájön az élő szerződés, mely megemelhette ezt az árat, persze mindez a klubokon múlott.
Léó a mögöttünk lévő szezonban 27 meccsen lépett pályára a La Liga küzdelmeit figyelembe véve és ezen meccseken 2139 percet játszott. Emellett 7 gólt szerzett és ugyanennyi alkalommal adott gólpasszt társainak, így a kanadai táblázaton 14 ponttal zárt.
Fiatal ás még nagy jövő áll előtte, kíváncsian várjuk, hogy a Falcao hagyta nyomás milyen hatással lesz rá.
Őszi Ádám
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…