Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Végre meggyőzetett, orvosin átesett, szerződést aláíratott, bemutatott, integetett, megtapsolt, dekázgatott. Ezen cselekmények sora pedig egyetlen emberhez köthető. Ő pedig nem más, mint a mezére írt név alapján, Neymar Jr. a spanyol FC Barcelona idei sztárigazolása.
Már több mint egy éve húzódott az ügy, ám végre eldőlt, most már hivatalosan is, hogy a brazilok legújabb kedvence, a 32-szeres válogatott Neymar a katalán óriásnál folytatja.
A különc stílusáról is ismert, eddigi Santos játékos a nap elején még a hivatalos dolgok dokumentációján, majd alapos orvosi vizsgálaton vett részt. Majd késő délután már a rajongóké, és a médiáé lett a terep, hiszen még ma sort kerítettek Neymar bemutatására is a Camp Nou-ban, nagyjából félház előtt, ami alsóhangon is 45-50 ezer fanatikust jelent.
A szurkolókat meglepően hosszú felvezetéssel, „műsorral” hozták hangulatba, hogy aztán a brazil labdarúgó már a Barcelona jövő évi mezőben fusson ki a pályára: már az új szponzor feliratával (Qatar Aiways), ám még saját mezszám nélkül. Neymar a „pódiumra” kifutva látszólag boldogan integetett a publikumnak, amelynek legnagyobb tetszésére dekázgatásba kezdett, majd a rögtönzött bemutató labdáját a nézőtérre lőtte, egy szerencsés Barca szurkolónak.
A játékos vételára, illetve, hogy a Barcelona milyen kötöttségeket vállalt, hogy ezt a nagy kockázatú üzletet nyélbe üsse, még továbbra sem teljesen világos, de tény, hogy Neymar kivásárlási ára 190 millió euró lesz.
Barcelona szurkolóknak kötelező „könnybelábadós” jelenetek a videón:
Balogh József
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…