37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Most, hogy itt a szezon vége, minden hazai versengés utózöngéjeként megválasztották a legjobbakat, a végtelenségig sorolható kategóriákban. Sokak megdöbbenésére a férfi NB1-es bajnokság, azaz az OTP Liga legjobb játékosa a mindössze 9. helyen végző Kabár Péter lett.
A nők közül a legjobbnak válasz Pádár Anita tavaly év elején igazolt az MTK-hoz, amely már a hetedik együttese volt, és amellyel rögtön bajnoki címet is nyert a rutinos csatár.
A kék-fehérek ötödik bajnoki elsőségéből oroszlánrészt vállalt Pádár, aki nyáron ismét bizonyíthat, a női Bajnokok Ligájában is, ahol tavaly a legjobb 32 közé verekedték magukat.
Eközben Pádár Anita egy másik egyéni elismeréssel is gazdagodott, hiszen a 34 esztendős támadó a portugáliai Algarve Kupán, idén márciusban ünnepelte 100. válogatottságát, sőt, azóta már 106 fellépésnél ját a nemzeti együttesben, amelynél többször sem nő, sem férfi nem viselte többet a legendás meggypiros mezt, és váltótársait.
Pádár egyébként 1999, és 2011 után lett ismét az év legjobb női labdarúgója.
Balogh József
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt