Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Schürrle öt évre írt alá

Mint írtuk nem rég, José Mourinho és a Chelsea új szerzeménye nem más, mint a német nemzetiségű André Schürrle, aki öt kerek esztendőig kötelezte el magát a londoni kékekhez. Cikkünk most őt fogja bemutatni, a nagyérdemű olvasóknak.

André Schürrle 1990-ben látta meg a napvilágot, Ludwigshafen városában. A futballal hat éves korától kezdett el komolyabban foglalkozni, a Ludwigshafener SC klubjában. Tizenhat esztendős koráig játszott szülővárosának a csapatában, majd komolyabb és mélyebb vizekre szeretett volna evezni Schürrle, akit végül leigazolt a Mainz 05 utánpótlása. Oly annyira kiemelkedett a csatár pozícióban futballozó André Schürrle, hogy 2009-ben már a felnőttek között is bemutatkozhatott. Későbbi klubja, a Bayer Leverkusen együttese ellen debütált a Mainz 05 felnőtt keretében, mely mérkőzés végeredménye végül 2-2 lett. Nem sokkal később a szeptember 19-ei Bochum elleni mérkőzésen az első két gólt ő szállította a csapatnak. 2009 és 2011 között szolgálta a Mainz 05 első számú csapatát, melyben 66 mérkőzésen lépett pályára és 20 gólt szerzett, munkáltatójának.

2011-ben tovább fújta a szél a németet, és a Bayer Leverkusen vette szárnya alá, 8 millió euró fejében. Két éves tagsága alatt 65-ször ölthette magára a Leverkusen mezét és 18-szor iratkozott fel a gólszerzők listájára. Ez év áprilisában a Chelsea kezdett el érdeklődni a 22 éves futballista iránt, mely érdeklődésének végül átigazolás lett a vége. Angol információk szerint 22 millió euróért igazolhatott az angol élvonalba a fiatal német válogatott, aki eddig 24 mérkőzésen szolgálta nemzeti csapatát. A transzfer tehát megköttetett, André Schürrle most már a Chelsea játékosa.

,,Nagyon örülök, hogy alá írtam a klubhoz, megtiszteltetés ez nekem és alig várom, hogy pályára lépjek.”– Nyilatkozta André Schürrle, a szerződés aláírása után.

,,Mourinho egy nagyon nagy egyéniség, fontos szerepet játszott az ide igazolásomban. A múltkorában amikor összefutottunk Ballack búcsúmeccsén kezet rázott velem és azt mondta, hogy jó, hamarosan velem fogsz dolgozni. Nagyon érdekes érzés lett úrrá rajtam, egyenesen beleborzongtam. Sosem kételkedtem az üzlet megszületésében. Köszönetet kell, hogy mondjak a Leverkusennek, hogy ezt lehetővé tették nekem.”

Szép jövőnek néz az ifjú tehetség, idővel majd kiderül, hogy mennyire is érte meg a transzfer, a londoni kékek együttesének.

Lakatos Miklós