A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
A Chelsea, hivatalos honlapján jelentette be, Andre Schürrle leigazolását, aki a Bayer Leverkusen csapatát hagyja ott a londoni klubért.
Már április óta folynak a tárgyalások, ami mára, végül befejezettnek látszik. Néhány héttel ezelőtt a Chelsea ugyan megerősítette azt a hírt, hogy megegyeztek a német alakulattal Schürrle leigazolásával kapcsolatosan, de a transzfer még nem köttettet meg, továbbá még egy orvosi vizsgálaton is át kellett esnie a 22 éves csatárnak.
A 24- szeres német válogatott futballista öt évre írt alá, a Chelsea csapatához, aki majd a 14-es számú mezben fogja képviselni a londoni kékeket. A Bayer Leverkusen 22 millió eurót nyert a játékos eladásával.
,,Nagyon boldognak érzem magam és ez egy hatalmas megtiszteltetés, hogy ebben a klubban játszhatok majd. Nagyon nagy rajongói tábora van a csapatnak, ami elképesztő. Izgatottan várom a következő idényt.”– Olvasható Andre Schürrle nyilatkozata, a Chelsea hivatalos honlapján.
Schürrle 2011-ben csatlakozott a Leverkusen csapatához, előtte a Mainz színeiben rúgta a bőrt. 2011 és 2013 között 65 alkalommal ölthette magára a Leverkusen viseletét és 18-szor iratkozott fel a gólszerzők közé.
Hamarosan jönnek a részletek…
Lakatos Miklós
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!
Lois Openda kiválóan ugratta ki a szlovén támadót, aki nem hibázta el a helyzetét…
“Benne van a bravúrfaktor a játékban…”
A Sahtar Doneck hálóját vette be!
A rutinos középhátvéd, David López nevéhez fűződik a találat…
A holland szakember úgy gondolja, túljutnak a jelenlegi nehézségeken
Lionel Scaloni kitűzte a világbajnok névsorát a következő selejtezőkre…
A 2005-ben elhunyt egykori kiváló csatár 1957-1965-ig erősítette a torinói gárdát, majd később még a Napoliban is megfordult
Dibusz Dénes szerint a Tottenham a modern futballt képviseli
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…