Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I, visszatekintő – A holland iskola majdnem dobogót ért a Ferencvárosnak

Emlékezetes éven van túl a huszonnyolcszoros bajnok Ferencváros. A szezonnak még Détári Lajossal nekivágó zöld-fehérek az ötödik helyet szerezték meg, miután az őszi Újpest elleni vereség után érkező Ricardo Monizzal folyamatosan fejlődött a csapat mind mentálisan, mind erőnlétben. Ehhez azonban elengedhetetlen volt, hogy olyan játékosok érkeztek, akik lendítettek a játékon.

5. Ferencváros    13 győzelem 10 döntetlen 7  vereség    51-36   49 pont

Kis visszatekintéssel kezdenénk. Bő két esztendeje, hogy újra magyar kézbe került a klub, miután Kubatov Gábor lett az elnök. Onnantól kezdve szisztematikus építkezés zajlik minden szakosztálynál. A labdarúgócsapat immár kilenc éve vár a bajnoki címre, erre az idén lett volna esélye, ám a hullámzó teljesítmény okán ezúttal végül a dobogóra sem tudott felérni, vigaszdíjként azonban a Ligakupa-sikerrel bizonyította, hogy igenis számolni kell a csapattal. Habár ez az utóbbi nemzetközi kupaindulást nem ért, de kilenc szűk esztendő után trófeával zárt Jova Levente és társai.

A rajt előtti átigazoláskor érkezett Paksról Böde Dániel, illetve a második együttestől több fiatal került fel az első keretbe. Az elegy eleinte jól működött, bár az első fordulókban még nem igazán volt ütőképes a zöld-fehér alakulat. Moniz érkezése után a játékosok erőnlétére panaszkodott, s talán ennek volt köszönhető az Újpest elleni hajrában elszenvedett vereség. A holland szakember érkeztével valami elindult, és nem csak az edzésmódszerek megváltoztatásában, hanem a keret kialakításában is. Ugyanis több technikailag képzett futballista került a Fradihoz. Ilyen volt a korábbi Bundesliga-védő Philip Bönig, majd télen érkező Leonardo és Martinus. A csapat tavasza már kiegyensúlyozottabb volt, ám becsúsztak nem várt vereségek is. Amit meg kell jegyezni, hogy Moniz a szezon vége felé többször is kritizálta játékosait, mondván többen mintha flegmán futballoznának. Persze a holland szakember önkritikát is gyakorolt, miután rendre hozzátette, valószínűleg ő is hozott hibás döntéseket. Ugyanezt támasztja alá Böde Dániel egriek elleni mérkőzésen adott félidei értékelése a sport televíziónak, amikor is önmagát is beleértve kissé keményen bírálta a játékot, a teljesítményt.

Szakmailag tehát fejlődőképes a társaság, amit fordulóról fordulóra láthattunk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a legnépesebb szurkolói bázissal rendelkező zöld-fehérek hátradőlhetnek. Főleg a következő bajnokságra kitűzött célok tükrében. Ezt megfejelve a háttérben is egyre rendezettebb a klub, bár jócskán akadt kiadása. És leginkább a szurkolói megnyilvánulások okán: a fővárosiak összesen fizettek annyi büntetést gyűlöletkeltő, kirekesztő és egyéb okok miatt, mint a tizenöt másik együttes együttvéve. A financiális problémák igen kis mértékben jelentek meg, azok is főleg a tél közepén, tavasz elején okoztak kisebb problémát, miután a téli átigazoláskor érkező Leonardo világgá kürtölte, hogy tartozik neki a klub. Mindemellett – ugyan állami segítségnyújtás mellett – megkezdődött, és a vártnál valamivel gyorsabb ütemben halad az új aréna építése, amelyet már régen megálmodtak az 1974-ben épült legendássá vált stadion helyére.

Ami a bajnoki szereplést illeti voltak jó és rossz periódusai a Fradinak. A legrosszabb talán az őszi első négy fordulóban, amikor is Détári Lajos vezette a brigádot. Ekkor mindössze a tizedik pozíciót foglalta el a zöld-fehér csapat. Tette mindezt úgy, hogy azon a négy találkozón csak a Pápát tudta legyőzni a csapat. Tett is egy érdekes nyilatkozatott Détári a találkozó után, miszerint a találkozót megelőző héten csak ültek és kártyáztak a keret tagjai. Hogy az ominózus nyilatkozat, vagy az ősi rivális elleni teljesítmény tette be a kaput, nem tudni, mindenesetre a Lombard elleni meccset követte a derbi, ahol a hajrában beszedett góllal kapott ki a XI. kerületi együttes, és Détári Lajosnak mennie kellett.

Az érkező holland edző elsőre ugyan vereséget szenvedett a Honvéd ellen, ám azt követően hét bajnokin nem talált legyőzőre egészen az MTK elleni örökrangadóig. A téli szünetig aztán legyőzték a bajnok DVSC-t, kikaptak – meglepetésre – Kaposváron, ikszeltek Kecskeméten és legyőzték a Pécs együttesét. Így telelhetett a brigád a bajnokság hatodik helyén. A tavasz már sokkal jobban kezdődött az Üllői úton: rögvest két győzelemmel nyitott az együttes. Előbb a Pápa ellen nyertek idegenben, majd az Albert-stadion búcsúztatóján magabiztos játékkal, szemre is tetszetős gólokkal a derbit is sikerült behúznia a Moniz-legénységnek. A folytatás is viszonylag jól alakult: a tavasszal lejátszott tizenhárom bajnokiból mindössze hármat veszítettek el Józsi Györgyék. Sorrendben a Honvéd, a Videoton, végül a bajnokavatón a Győr csente el a bajnoki pontokat a fővárosiaktól. Persze az sem könnyítette meg a csapat dolgát, hogy a szezon vége előtt nem sokkal előbb a Puskás-stadionba, majd Győrbe kellett költöznie a ferencvárosiaknak a stadion építése miatt.

Kritikával is illetnénk a zöld-fehéreket, legfőképp a gólok eloszlását figyelve. Böde Dánielen kívül nem volt igazán veszélyes fegyvere a Fradinak, és a „kiegészítő gólok” hiányoztak leginkább ahhoz, hogy még előrébb végezzenek a Moniz-fiúk. Persze úgy nehéz is lenne gólokkal kirukkolni, hogy kevesen vállalkoznak lövésre, inkább Böde Dánielt próbálják játékba hozni, ami nem mindig kifizetődő. Itt kell megemlíteni a sérüléseket, és a fegyelmezetlenségeket is. Ez utóbbiból a Videoton elleni tavaszi mérkőzésen jópárat lehetett látni. A sérülések sem jöttek jókor, főleg ami Leonardót illeti.  A brazil játékos üde színfoltja lett a honi bajnokságnak, ám a Győr ellen egy szerencsétlen belépőt követően hosszú időre harcképtelenné vált.

Épül a stadion, épül a csapat. Így a következő évadban egy még erősebb együttes lesz a pályán.

Házi góllövőlista:
17 gólos: Böde Dániel
5 gólos: Józsi György, Julian Jenner, Somalia
4 gólos: Milan Peric

A legtöbb találkozón pályára lépett játékosok:
30 mérkőzés: Jova Levente, Gyömbér Gábor, Böde Dániel
28 mérkőzés: Vladan Cukic, Józsi György, Somalia
22 mérkőzés: Muhamed Besic, Sváb Dániel

Legtöbb gólpassz:
9: Böde Dániel
8: Julian Jenner
4: Józsi György, Somalia

Kanadai táblázat (gól+gólpassz):
26 pont: Böde Dániel (17+9)
13 pont: Julian Jenner (5+8)
9 pont: Józsi György (5+4)
9 pont: Somalia (5+4)

Legtöbb játszott perc:
2700: Jova Levente
2657: Gyömbér Gábor
2653: Böde Dániel
2421: Józsi György
2328: Somalia

A legértékesebb játékosok a transfermarkt.de szerint (euróban):
800 ezer: Leonardo, Böde Dániel
700 ezer: Muhamed Besic
600 ezer: Julian Jenner
450 ezer: Martin Klein, Gyömbér Gábor
400 ezer: Mark Otten, Józsi György, Stanley Aborah

Gavalovits Sándor