A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Hivatalosnak tekinthető a nyár egyik legnagyobb és talán sokak számára igencsak meglepő átigazolása. Az argentin válogatott Gonzalo Higuaínnak ugyanis már csak az orvosi vizsgálatokon kell átesnie.
A Real Madrid klasszis támadója nem titkolta elvágyódott a spanyol fővárosból, s a Napoli előtt már a Juventussal és az Arsenallal is megegyezett már ami a személyes feltételeket illeti, de a vételárban sem a londoniak sem pedig a torinóiak nem tudtak dűlőre jutni a Blancókkal. A Napolinak viszont sikerült, ami érthető is, hisz az olasz csapatnak, az elnök, Aurelio de Laurentiis kijelentése szerint 124 millió euró állt rendelkezésre csak és kizárólag átigazolási célokra. Ez nagyban köszönhető annak, hogy Cavani távozott, hiszen érte 64 milliót kapott a csapat, s ebből az összegből is bőven futotta Higuaínra, akiért 40 milliót pengetnek ki az olaszok, s remélik, hogy nem hiába teszik majd mindezt.
A szerződési feltételek egyelőre még nem tisztázódtak, de a játékos egy négyéves szerződést írhat alá, s évi hat millió euró körül lesz a fizetése. Ezen összeg jóval több, mint amit a Realnál kapott, hisz ott még a 4 millió eurót sem érte el. Mondjuk azért az sem volt kevés, amit ott kapott, de hát manapság a jó játékosok nagy pénzekért futballoznak.
Higuaín tehát követi két csapattársát Callejónt és Albiolt Olaszországba, hogy újra együtt rúghassák a bőrt.
Báló Bence
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!