Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Már egy ideje ismert volt a tény, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő Málaga csapatával felbontotta élő szerződését, a brazil Júlio Baptista. Ma pedig hivatalosan is bejelentették, hogy a Real Madrid korábbi játékosa hazaigazol, a Cruzeiro együttesébe.
Persze a hazát valóban csak Brazíliára, és az ottani Série A-ra értjük, ugyanis Baptista a São Paulo nevelése volt. Most pedig a Cruzeirot választotta.
A 47-szeres válogatott támadó szerencséjére, a spanyol Málaga nem gördített akadályt távozása elé, így az egész ügylet közös megegyezéssel történt.
A korábban a Sevillánál, az Arsenalnál, és az AS Románál is megforduló Júlio Baptista egyelőre ismeretlen időtartamra szerződött le, a brazil bajnokság harmadik helyén álló Cruzeirohoz.
Balogh József
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!