Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A Manchester City és a Sunderland jutott a döntőbe a Hong Kongban rendezett rendezett Ázsia kupán.A Sunderland egygólos hátrányból fordított a Spurs ellen, míg a másik elődöntőben a City 1-0-ra verte South China csapatát.
Tottenham-Sunderland 1-3
A monszun miatt félórás csúszással kezdődött a találkozó. Az első félóra végén megszerezte a vezetést a Spurs, Sigurdsson lövése az egyik védőn megpattanva védhetetlenül vágódott Mannone kapujába. A félidő hajrájában egyenlített a Sunderland, az új szerzemény Altidore szerzett labdát a Spurs térfelén majd szöktette Cabralt, aki bevette Gomes kapuját.
Villas-Boas a szünetben cserékkel próbált frissíteni a csapatán, ám hiába rohamozott a Tottenham a 63. percben Karlsson szöglete után Brown fejesével fordított a Sunderland. A második játékrész végén Karlsson találata megadta a kegyelemdöfést a londoniaknak. Di Canio nyári igazolásai úgy tűnik nagyon betaláltak, különösen a Karlsson, aki góllal és gólpasszal debütált a Fekete Macskáknál.
Manchester City – South China 1-0
A másik elődöntőben a tavalyi bajnok Manchester City a South China csapatával mérkőzött. A City nem sok kétséget hagyott, hogy jobb csapat a házigazdánál, Edin Dzeko 22.percben szerzett fejesével megnyerte a mérkőzést ezzel a City bejutott a szombati fináléba.
Veres Péter
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot