Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Hiábavaló volt Honduras minden erőfeszítése, az Egyesült Államok válogatottja nem akarja kiengedni kezéből a trófeát, melyet hazai pályán szerezhet meg. A meccs hőse ezúttal is Donovan volt, aki csakúgy mint a negyeddöntőben, az elődöntőben is három pontot szerzett jégkorongos nyelven.
Igaz a fölény nem volt akkora, de kijött a tudásbéli különbség, az, hogy az amerikai csapatban jobb képességű játékosok vannak. Minden tisztelet Honduras csapatának, hiszen a jóval esélytelenebb gárda felvette a kesztyűt és megcibálta az oroszlán bajszát. A találkozó első góljára a 11. percig kellett várni, ekkor Johnson talált a hálóba, gólpassz pedig ki más nevéhez fűződhetne, mint Donovan. A 27. percben 2-0 állt az eredményjelzőn, az imént említett amerikai vezér Donovan talált a kapuba.
A második félidő hondurasi találattal kezdődött, az 52, percben Medina vette be a házigazda kapuját és ezzel felcsillantotta a reményt, mely csupán egy percig élt, ugyanis a mosolyt Donovan letörölte az 53. percben, mikor megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így Klinsmann vezette amerikai gárda jutott a döntőbe.
Fontos kiemelni Donovan szerepét és nem lehet mellette elhaladni, hiszen az amerikai válogatott utóbbi két meccsén nyolc gólból hatban benne volt, hármat maga szerzett, három alkalommal pedig elkészített. A torna egészét figyelembe véve Donovan az abszolút pontkirály ez már most kijelenthető, hiszen 5 gólja mellett 6 gólpasszt jegyzett az eddigi 5 meccsen, ez pedig fantasztikus mutató.
Gold Cup Elődöntő
USA – Honduras 3-1
Gólszerzők: Johnson (11.), Donovan (27., 53.) ill. Medina (52.)
Őszi Ádám
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!