18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
A Red Bull Salzburg nagyon magabiztosan és remek futballal nyerte első bajnoki meccsét, a látottak fényében a Bajnokok Ligája szereplést már nem csak álmodozásnak tartják.
Jonathan Soriano háromszor, Kevin Kampl kétszer talált be az SC Wiener Neustadt ellen a Tipp3 Bundesliga nyitófordulójában, a Mozart-városiak a sok gól mellett látványos játékkal rukkoltak elő. A hőn áhított Bajnokok Ligája csoportkörébe azonban a török Fenerbachce testén keresztül vezet az út, az osztrákok a nagynevű ellenféltől nem ilyedtek meg, sőt!
“Egyszerűen megfogható az, amit tervezünk. Úgy gondolom, hogyha ugyanolyan bátran játszunk, mint azt a hétvégén tettük, akkor a Fenerbachcénak is tudunk nehézségeket okozni. Most tényleg sikerülhet nekünk valami, egy eufórát lobbanthatunk lángra.” – így Roger Schmidt, a Salzburg trénere a Servus TV-nak.
Az osztrákok számára azért a számok alapján nagy falat lehet a török együttes. A Transfermarkt.de által becsült piaci értékek alapján az isztambuliak kerete bő 147 millió eurót ér, míg a Salzburg játékosállományának értéke 40,8 millió euró. A legértékesebb Fenerbachce játékos Moussa Sow a maga 14 millió eurójával, az osztrákoknál Jakob Jantscher 4 millió eurója a legkiemelkedőbb.
Azonban a futball nem azért vonz milliókat, mert mindig a papírforma évényesül. A Salzburgnak pedig van múltja a nagyobb ellenfél leverése terén: a 2011/2012-es idényben a már nagy erőkből álló Paris Saint-Germain ellen nyertek 2-1-re az Europa Liga csoportörében, és ezze jutottak is tovább az egyenes-kieséses szakaszba.
A Bajnokok Ligája selejtező összecsapásra majd augusztus 31.-én kerül sor, az első meccs majd a Red Bull Arenaban lesz.
Kostyál Balázs
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…