Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
Távol-keleti túrájának negyedik állomásán is betlizett az angol bajnok Manchester United, amely 2-2-es döntetlent játszott a Cerezo Osaka együttesével. A második japán gól szerzője a 18 éves Minamino talán élete gólját lőtte a Vörös Ördögök ellen.
A találkozó elején Robin van Persie került gólhelyzetbe, de a lövését bravúrral védte Jin Hyeon. A holland támadónak semmi sem akart összejönni a mai meccsen, tíz perccel később Kagawától kapott forintos labdát, ám nem tudta azt átemelni a kapus fölött. Az első negyedóra után magasabb sebességre kapcsoltak a japánok, kétszer is nagyot kellett védenie Lindegaardnak. A 22. percben Van Persie beadását Phil Jones fejelte kapu fölé.
A 34. percben a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, Smalling óriási hibáját kihasználva Sugimoto 14 méterről kilőtte a bal alsót. A félidő hátralévő részét végigtámadta a United, ám Wellbeck lövése a kapufán csattant majd Giggs lövését szedte ki a léc alól a koreai kapus.
A szünet után kezdett meddővé válni a MU mezőnyfölénye, amikor az 52. percben egy Young elleni szabálytalanság után büntetőhöz jutottak a Vörös Ördögök, de Kagawa ez is kevés volt a gólszerzéshez. Két perccel később viszont nem hibázott a japán légiós, aki egy védő és a kapus lába között talált a kapuba. Nem sokáig örülhettek, hiszen a 63. percben Minamino szépségdíjas találatával átvette a vezetést a hazai együttes. Az utolsó húsz percre Moyes cserékkel próbálta felpörgetni csapatát, azonban ez sem sokat segített az angolokon. Nagy nehezen mégis sikerült döntetlenre menteni a találkozót, a 93. percben a csereként beállt Zaha mentette meg a szégyentől a Unitedet.
Cerezo Osaka 2-2 Manchester United
Nagai Stadium, 44800 néző
United: Lindegaard – Rafael(Fabio 78.), Ferdinand, Smalling, Büttner(Evra 78.) – Young(Lingard 78.), Jones(Anderson 46.), Giggs(Cleverley 78.), Kagawa(Zaha 57.) – Welbeck, van Persie(Januzaj 69.)
Veres Péter
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…
A Forest ezzel bebiztosította a harmadik helyét a tabellán!
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Már nyolc éve a csapatot erősítő a játékos…
32 évesen elhatározta magát…
Azonban így is akad érdeklődő bőven…
Versenyben tudtak maradni a mieink…
Azonban Robert Lewandowski is szívesen maradna a klubnál…
Nevelőcsapatát készül elhagyni az MLS-klub kegyeiért…