Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Münchenben, ironikus módon a BMW „városában” rendezik meg idén nyáron is az Audi Kupát. A torna már-már tradicionálisnak mondható, értékét pedig rendre növeli a tény, hogy mindig patinás klubok részvételével zajlik.
A négyes torna első elődöntőjét, a 2012-es angol bajnok Manchester City, és a hétszer is az európai klubfutball trónjára felülő AC Milan vívta egymással.
Érdekes rá felhívni a figyelmet, hogy a Manchester City újdonsült chilei vezetőedzője, Manuel Pellegrini épp a minap árulta el, hogy nála a bosnyák Edin Dzeko lesz az első számú csatár. Ez a 27 esztendős, szarajevói születésű támadónak külön motivációt jelenthetett, az előző két idény hányattatásai után. Dzeko annak ellenére volt állandó cserejátékos, hogy nagyon gyakran szerzett gólt csereként beszállva, általában fontos pillanatokban. Így tehát a City 10-ese kezdőként várta a találkozót, amelynek már első félidejében duplával hálálta meg a bizalmat. Sőt, a Wolfsburg korábbi játékosán kívül betalált még David Silva, Micah Richards, Aleksandar Kolarov is. A manchesteri égszínkékek már a 36. percre, 5-0-ra elhúztak, a kissé tartalékosan felálló AC Milan ellen.
Pár szó az olasz gárdáról is. A Cityvel ellentétben, a Milan kevésbé vette komolyan a találkozót, amit semmi sem bizonyít jobban, hogy Massimo Allegri a második félidőben hét cserét is végrehajtott, a kísérletezés jegyében, ellentétben Pellegrini három változtatásával.
Vissz a találkozóra. Már mindenki temette ötgólos hátrányban a milánóiakat, de még az első 45 perc hajrájában megrázták magukat. A „Rossoneroból” duplázott Stephan El Shaarawy, illetve bevette Joe Hart kapuját, Andrea Petagna is. Utóbbi ebben a hónapban került fel a Milan Primavera csapatából, a felnőttekhez. Az ifjú középcsatár pillanatnyilag az olasz U18-as válogatott tagja.
A már, az első játékrészben kialakult 5-3, a folytatásban, jórészt a taktikai változtatásoknak köszönhetően már nem változott. A Manchester City bejutott az Audi Kupa döntőjébe, amelynek során a Bayern München – Sao Paulo mérkőzés győztesével találkozik.
Manchester City – AC Milan 5-3
Gólszerzők: Silva (3. perc), Richards (19.), Kolarov (22.), Dzeko (33., 36.), illetve El Shaarawy (37., 39.), Petagna (43.)
A találkozó nyolc gólja 3 percbe sűrítve:
Balogh József
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…