Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Az épp ma 87 éves Napoli együttesének vezetőedzője Rafa Benítez kijelentette, hogy még egy csatárt szeretnének vásárolni, illetve megcáfolta Coentra és Arbeloa esetleges érkezését a Realtól.
Az olasz élvonalbeli klub idén nyárra nagyon meggazdagodott, főként attól, hogy eladták gólvágójukat Edison Cavani-t. A fennálló és az uruguayi után befolyt összegből pedig minőségi játékosokat vásárolt a csapat, mint például Callejón, Albiol vagy Higuaín. A Partenopei még ezek után sem áll le, s a sajtóban rendkívül sok játékost leginkább védőket és támadókat hoztak szóba a csapattal. Rafa Benítez viszont kijelentette, hogy leginkább még egy csatárt szeretne a csapathoz hozni.
„Elég pénzünk van, hogy vegyünk még egy csatárt, de csak Higuain szintű játékost igazolnánk. Kapcsolatba hoztak minket Fabio Coentrao-val és Alvaro Arbeloa-val, de nem érdeklődünk irántuk, mivel nincs rájuk szükségünk.” – mondta Benítez a Cadena Ser-nek.
A nyilatkozatból tehát tisztázódik az, hogy támadóra fáj Benítez foga. A sajtóban pedig jelenleg négy játékost emlegetnek leginkább. A Porto futballistáját Jackson Martínezt, akit 40 millióért lehet csak elvinni, a Barcaban nem alapemberként számító Alexis Sanchez, a Juvetól valószínűleg távozó Alessandro Matri illetve a török Galatasarayban játszó Burak Yilmaz is a kiszemeltek között van.
Báló Bence
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…
Nem játszotta végig a mérkőzést…
25 öltéssel egy egy műtéttel ‘megúszta’ szerencsére a Crystal Palace csatára…
Felzárkózási lehetőség előtt a zöld-fehérek…
Julian Alvarez góljával rangadót nyertek a “matracosok”…
Egyre nagyobb gödörben Bartosz Grzelak legénysége…
Szűcs Kornél csereként állt be a véghajrában!
Ezzel szinte biztossá tette 2. helyét Xabi Alonso csapata!