Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
A Milan győzelmével véget érő bronzmeccses felvezetés után, az Allianz Arenaba kilátogató szurkolók remek mérkőzést várhattak, a torna két favoritjától, az angol Manchester Citytől, és a német Bayern Münchentől.
A tegnapi, két nem akármilyen elődöntő után, már a mai bronzmeccs sem hozott sok gólt, és őrjítő iramot. Jó, persze be kell látnunk, mégiscsak egy felkészülési tornáról van szó. Bár az igaz, hogy a résztvevők ázsiója nem kicsi, és egy ilyen rangos tornán, esetleges végső siker még a játékosok önbizalmán is sokat dobhat, egy ilyen húzós, Világbajnokság előtti idényfelvezetéseként.
Szinte kár is lenne pazarolni a szavakat, a finálé első félidejére, amely gólnélküli döntetlennel zárult. A kezdőcsapatok mindkét gárdában több helyen változtak az elődöntőkhöz képest, ám még így is bombaerős küzdő felekről beszélhettünk.
A második félidőben a több csere mellett, a két vezetőedző, Manuel Pellegrini, és Pep Guardiola is variálta a taktikát, így az első 45 perc biztonsági játékát, egy vakmerőbb vonulat követte, mindkét kapu előtt. Ennek eredményeként, a 61. percben a City (egyik) újfiúja, a spanyol válogatott Álvaro Negredo vette be Manuel Neuer kapuját. Nem sokáig késett a (dupla) válasz. Alig öt perccel később Thomas Müller büntetőből egalizált, sőt az ismét csereként beálló Mario Mandzukic a győztes gólt is megszerezte a 73. minutumban.
Győzelmével úgy tűnik, hogy mégsem tört meg a Bayern lendülete attól, hogy Jupp Heynckes visszavonult a kispadról, és egyelőre valóban optimistán várhatják az új szezont Bajorországban.
Manchester City – Bayern München 1-2
Gólszerző: Negeredo (61. perc), illetve Müller (66., büntetőből), Mandzukic (73.)
Balogh József
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…