Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
A Borussia Dortmund elsősorban a remekül bemutatkozó és triplázó Pierre-Emerick Aubameyangnak köszönhetően végül könnyed győzelmet aratott Augsburgban. A Ruhr-vidékiek összecsapásán kívül is hozott több érdekes mérkőzést az első forduló szombat délutánja, ráadásul Huszti Szabolcs révén máris magyar gólszerzőnek örülhetünk.
A sárga-fekete mezes dortmundiak játékán mintegy hatvan percig érződött, hogy egyértelműen képesek nagyobb fordulatszámon is pörögni és jobb játékot bemutatni, mint amit szombaton tőlük láthattak a szurkolóik, de ennek így is kell lennie augusztusban. Az mindenesetre biztató, hogy valamivel kevésbé meggyőző futballal is képesek voltak begyűjteni a három pontot, ráadásul úgy tűnik, a friss szerzemény Aubameyang gyorsan beilleszkedett az új közösségbe, hiszen egyből mesterhármassal kezdett! Míg az első játékrészben fejjel vette be az ellenfél kapuját, a második negyvenöt percben előbb Marco Reus passzát csavarta a bal alsó sarokba, majd Robert Lewandowski mélységi passzát követően tolta el a kapus mellett a labdát a gaboni válogatott Aubameyang, akinek ezt követően már csak az üres kapuba kellett gurítania. Klasszis teljesítménnyel nyitott a gólvágó!
A lelkes és jól szervezett bajor gárda igyekezett megnehezíteni Jürgen Klopp legénységének a dolgát, s ez bizonyos időközönként sikerült is neki, ám végül kiütközött a két csapat játékerejében megmutatkozó különbség, s jórészt a kreatív játékosainak hála, a Borussia Dortmund megérdemelt – és Lewandowski tizenegyesgóljának köszönhetően végül fölényes – sikert aratott.
A forduló további találkozói közül mindenképpen szót érdemel az újonc Hertha BSC, hiszen a berliniek valósággal földbe döngölték a tavalyi bajnokság egyik meglepetéscsapatát, az Eintracht Frankfurtot. A fővárosiaknál Adrián Ramos és Sami Allagui két-két gólig jutott, valamint John Anthony Brooks és Ronny is betalált, frankfurti oldalon pedig az előző idényben kiemelkedően teljesítő Alex Meier tudott szépíteni.
Míg a Hoffenheim 2-0-s vezetés után sem tudta két vállra fektetni a Nürnberget, a Hannovernek megkönnyítette a dolgát, hogy előbb Maximilian Arnold, majd Timm Klose is a kiállítás sorsára jutott a vendégeknél. A meccs második gólját Huszti Szabolcs szerezte!
Ami pedig a tavalyi bronzérmes Bayer Leverkusent illeti, papírforma-győzelmet aratott a Freiburg ellen, ráadásul az előző idény gólkirálya, Stefan Kießling ismét betalált – ahogy a Hamburgtól érkező Son is.
Augsburg – Borussia Dortmund: 0-4 (0-1). Gólszerzők: Aubameyang (24., 66., 79.), Lewandowski (86.-11-es).
Bayer Leverkusen – Freiburg: 3-1 (1-1). Gólszerzők: Kießling (22.), Son (47.), Sam (52.), ill. Hanke (40.).
Hertha Berlin – Eintracht Frankfurt: 6-1 (2-1). Gólszerzők: Ramos (17., 71.), Brooks (32.), Allagui (58., 60.), Ronny (89.), ill. Meier (37.-11-es).
Hoffenheim – Nürnberg: 2-2 (1-0). Gólszerzők: Abraham (35.), Modeste (51.), ill. Stark (54.), Ginczek (57.).
Hannover – VfL Wolfsburg: 2-0 (1-0). Gólszerzők: Andreasen (17.), Huszti (84.).
Szerző: Budai Levente
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…