Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A számok nyelvén – Harmadik forduló

Nőtt a gólok száma, hat piros lapot és ugyanennyi büntetőt osztottak ki a játékvezetők a nyolc találkozón. Újfent három csapat nem tudott ellenfele kapujába találni.

Akárcsak a második fordulóban, a harmadik körben is három együttes maradt gól nélkül. Ezúttal az MTK, a Kaposvár és a Diósgyőr sem tudott betalálni aktuális ellenfelének. A forduló meglepetését a Mezőkövesd okozta, amely egy hatost hintett Kecskeméten, így Véber György együtteséé a legtöbb szerzett gól ebben a fordulóban. Összesen harminc találatot értek el a csapatok, ami jelentős növekedés az előző hétvégéhez képest. Összesen hat tizenegyest fújtak be a játékvezetők, ám csak ötöt értékesítettek a játékosok, amivel megszakadt az eddigi hibátlan mérleg. A Lombard – Kaposvár összecsapáson Eszlátyi István, a pápaiak játékosa rontott. Ebben a fordulóban öten szerezték első mgyar élvonalbeli góljukat: a debreceni Dalibor Volas a DVTK ellen, az egyaránt mezőkövesdi Bognár István, Olasz Dénes és Szalai Vilmos, valamint a kecskeméti Koszó Balázs. A három Zsóry járékos, és a kecskeméti védő egyazon találkozón talált be.

Ami a kiállítások számát illeti, nagy változást nem tapasztalni. Ebben a fordulóban hat labdarúgónak kellett idő előtt az öltözőbe vonulnia. Dupla sárgával a Puskás Akadémiában futballozó Vaszicsku Gergőnek, a kecskeméti Patvaros Zsoltnak és a mezőkövesdi Hegedűs Csabának, egyből pirossal Póti Krisztiánnak (KTE), Eke Uzomának (PMFC), és Miroslav Grumic-nak (PMFC) kellett elhagyni a pályát.

Pályán töltött idő:
Póti Krisztián 20 perc
Eke Uzoma 26 perc
Miroslav Grumic 29 perc
Vaszicsku Gergő 64 perc
Patvaros Zsolt 73 perc
Hegedűs Csaba 81 perc

A forduló csapata: Rózsa Dániel (Haladás) – Fiola Attila (Paks), Juhász Roland (Videoton), Muhamed Besic (Ferencváros) – Bognár István (Mezőkövesd), Holman Dávid (Ferencváros), Varga Roland (Győri ETO), Szakály Péter (Debrecen), Radó András (Haladás) – Nikolics Nemanja (Videoton), Simon Attila (Paks)

A hétvége embere: Simon Attila (Paks): A vándormadár csatár elképesztő módon kezdte a szezont. Előbb betalált Újpesten egyszer, duplázott a Pécs ellen, míg a Puskás Akadémia ellen megszerezte a szezon első mesterhármasát. Azonban a három gólon kívül mezőnyben is aktív tagja volt a paksiaknak, és ha a helyzeteit jobban értékesíti, több gólt is szerezhetett volna. A forduló embere címet ezzel a triplával érdemelte ki. Simon jópár csapatban megfordult már: Újpest, Diósgyőr, Siófok, Kecskemét, Pécs, MTK, BKV Előre, Soroksár, Zalaegerszeg. Pakson második korszakát éli, és úgy tűnik jót tesz neki, hogy Horváth Ferenc bízik benne, a három forduló alatt lőtt hat gól erről tanúskodik.

A gólok megoszlása: Harminc találatot számolhattunk össze. A legtöbb gólt Kecskeméten regisztrálhattuk, ahol nyolc találat esett, majd Székesfehérváron hat, Pakson öt, Debrecenben négy. A meccsenkénti gólátlag 3,75. Ez eddig a legmagasabb az eddig lejátszott három hétvége alatt. A távolságok ezúttal csökkentek, ám így is láthattunk messziről lőtt nagy gólokat. 18 méterről talált be Holman Dávid a Győrnek, tizenhétről szerzett győztes gólt Jenner szintén az ETO otthonában, illetve a forduló, de talán a szezon gólját SZékesfehérváron láttuk: a pécsi Frőchlich Roland tizenkilencről tekert Calatayud kapujába.

Gavalovits Sándor