Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Carlo Ancelotti, a Real MAdrid újonnan kinevezett olasz vezetőedzője elégedetten nyilatkozott csapatáról a madridi ‘AS’ napilapnak. A talján szakember elmondta, hogy a madridiak készn állnak a következő szezonra, hiszen remekül sikerült a felkészülésük. Ancelotti legmeglepőbb kijelentése az volt, amikor azt találta mondani, hogy igazából nincs is szüksége Gareth Bale-re….
“Remekül zajlott a felkészülésünk. A játékosaim kiválóan teljesítettek; egyedül a Lyon elleni mérkőzésen mutatottakkal nem voltam elégedett. A keret hozzáállása példaértékű volt, ráadásul igen neves együtteseket sikerült legyőznünk! Azt hiszem készen állunk a bajnoki rajtra!” – kezdte az értékelését Ancelotti. Az olasz szakember ezután kitért a Reallal kapcsolatos nyári játékosmozgásokra is. “Teljes mértékben elégedett vagyok a jelenlegi csapattal. Jól sikerültek a nyári erősítéseink is. Kitűnő labdarúgóink vannak, akik tehetséges fiatalokkal karöltve alkotják a csapatot. Sajnos van pár sérültünk, de ők mindannyian hamarosan velünk lesznek. Varane és Xabi Alonso szépen gyógyul, egyedül Illaramendi felépülése húzódik el kissé. Ezenkívül biztosíthatok mindenkit, hogy Khedira és di María is velünk marad a következő idényre. Nagyszerű labdarúgók mindketten, akik nagy hasznára lesznek majd a Real Madridnak. Egyedül Coentrao jövője kérdéses. A portugál játékos gondolkodási időt kapott; bár én személy szerint szeretném ha maradna, hiszen kitűnő balhátvéd. Az Ő sorsa még kérdéses, bár már mondtam neki, hogy talán annyira nem is rossz a Real Madridban futballozni…” – így Ancelotti.
Az olasz szakember tett még egy érdekes kijelentést, akkor, amikor Gareth Bale leigazolásáról kérdezték.“Mégis minek nekünk Bale, amikor itt van Morata és Jesé?! Fantasztikus a két fiatal hozzáállása és teljesítménye is. Engem meggyőztek!” – Ancelotti biztosan sokallja a Tottenham 100 millió euró feletti igényeit Bale-ért!
A Real egy hét múlva, a Betis ellen kezdi meg a La Liga 2013/14-es idényét.
Nagy Ákos
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…