Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
A Premier League újonc Crystal Palace egy évre szerződtette az Arsenal támadóját, Marouane Chamakhot. Gervinho után Chamakhnak is útilaput kötöttek a lábára az Emiratesben.
A Crystal Palace menedzsere, Ian Holloway megerősítette a marokkói csatár leigazolását. Az Arsenal támadója pénteken orvosi vizsgálaton járt a Palace-nál, ám sokáig úgy tűnt semmi sem lesz az üzletből. A 29 éves játékos egyéves szerződést írt alá az újonccal, ami egy évvel meghosszabbítható.
Chamakh 2010-ben ingyen érkezett a Bordeux-tól az Ágyúsokhoz, ahol nem váltotta meg a világot, hiszen két év alatt mindössze 14 gólt szerzett az Emiratesben. Télen kölcsönadták őt a rivális West Ham Unitednek, azonban ott sem talált magára, így végleg megváltak tőle. A veterán Kevin Phillips és s Peterboroughtól igazolt Dwight Gayle után a harmadik támadó érkezett a Selhurst Parkba, miközben az Arsenalhoz senki sem érkezett a nyári átigazolási időszakban…
Veres Péter
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!