A Napoli szerződtette az Estudiantes csatárát – Hivatalos
Az olasz élvonalban szereplő Napoli együttese újabb igazolást ütött nyélbe. Ezúttal az Estudiantes támadóját, Duvan Zapata-t igazolták le.
A 22 esztendős kolumbiai támadó a nyáron már közel volt ahhoz, hogy az angol West Ham Unitedbe szerződjön. Végül nem így történt, mivel a támadó a Napoli együttesét választotta, ahol komoly vetélytársai akadnak. Szóval a kezdőbe kerülésért nagyon keményen kell küzdenie majd.
A játékosért igencsak komoly összeget fizetett a Partenopei vezetősége. A transfermarkt.de becslése szerint a támadó értéke 3 millió euró, ám a csapat ennek több mint a dupláját fizette, körülbelül 6,5 millió eurót.
Magyar szemszögből viszont ez kevésbé jó hír, mivel a Napoli magyar légiósának Novothny Somának újabb vetélytársa akadt. Így a korábbi hírekkel ellentétben mégis kölcsönbe kerülhet egy alacsonyabb osztályú klubhoz a 19 éves tehetségünk. Állítólag a harmadosztályból két csapat is szívesen látná soraiban Somát.
Báló Bence