Fiatal brazil tehetséget figyel a Juventus
A Serie A-ban szereplő torinói sztárcsapat, a Juventus érdeklődik a Flamengo fiatal támadó középpályása Adryan iránt.
A még mindössze 18 esztendős, de már 3-szoros brazil U-20-as válogatott játékos tavaly óta szerepel a Flamengo felnőtt csapatában. Persze még nem alapemberként, hanem inkább csereként, de szinte minden alkalommal lehetőséghez jut.
A Sky Sport Italia jelentése szerint a Juventus szerződtetné még ebben az átigazolási időszakban a játékost. De azonnal visszaküldenék kölcsönbe a Flamengo-hoz, hogy a jól megszokott környezetében fejlődni tudjon.
Adryan 2011-ben részt vett a válogatottal az U-17-es világbajnokságon, ahol hat meccsen öt gólt és négy gólpasszt osztott ki. Ezt követően pedig állítólag visszautasította annak a lehetőségét, hogy a Manchester Unitedhez csatlakozzon, s inkább maradt a Flamengo-nál.
Báló Bence