Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bekeményítene a Simon Wiesenthal Központ Fradi-ügyben! – kizárást és pontlevonást szeretnének

Pontlevonást és kizárást tartana elfogadhatónak a Simon Wisenthal Központ Ferencváros számára az MTK elleni találkozón történt megnyilvánulás miatt.

Nem csitulnak a kedélyek a Simon Wiesenthal Központban. A náci háborús bűnösök felkutatását zászlajára tűző szervezet drákói szigorral büntetné a Ferencvárost, miután a zöld-fehérek néhány szurkolója >>In memoriam Csatáry László<< feliratú drapériát emelt a magasba az MTK elleni örökrangadón. A központ véleménye szerint meg kellene fosztani pontjaitól a klubot, és visszasorolni az NB II-be. Ezzel szemben – nem született jogerős ítélet Csatáry bűnösségéről – a szurkolók nem tartják háborús bűnösnek a néhány hete elhunyt férfit. – olvasható a Magyar Nemzet internetes kiadásában.

A lap felidézi, hogy az MLSZ 800 ezer forintra büntette a zöld-fehéreket az est után. A Simon Wiesenthal Központ az UEFA-hoz fordult az ügyben. Shimon Samuels külkapcsolatokért felelős igazgató a Hír TV Stopper című műsorában Argentínát hozta fel példának, ahol drákói szigorral bünettek egy csapatot: „Az argentin szövetség igen keményen lépett fel a Chacarita Juniorssal szemben, amiért szurkolóinak rasszista megnyilvánulásaik voltak bolíviaiakkal, paraguayiakkal és zsidókkal szemben. Büntetésül megfosztották a csapatot az addig megszerzett pontjaiktól, a klubot pedig több osztállyal lejjebb sorolták. Úgy gondoljuk, ez precedens lehet, és az UEFA-nak is élnie kellene ezzel az eszközzel.”  – jelentette ki az igazgató. Az MNO cikkében Samuelson arról is beszél, hogy nem lehet enyhítő körülmény a kirekesztés elleni küzdelemben való aktív részvétel. A kirekesztés elleni kampány okán kapott nemrég Fair Play-díjat a IX. kerületi klub a Magyar Olimpiai Bizottságtól.
„A Ferencvárosnak Fair Play-díjat adni olyan, mintha Piroska díjat adna a farkasnak. Nonszensz.” – fakadt ki Samuels.
Orosz Pál erre reagálva csak annyit mondott: „Egyetlen magyar klub sem tett annyit a kirekesztés ellen az utóbbi időben, mint a Ferencváros. ”

Gavalovits Sándor