Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz kapust igazolt az Arsenal!

Ugyan néhány hírforrás már biztos tényként közli, mi azért még kétkedve fogadjuk a dolgot, miszerint az Arsenal hatalmas klubrekordért, 47 millió euróért szerződtette a német Mesut Özilt. Ennél biztosabb tény, hogy az „Ágyúsok” új csere(?)kapust szerződtettek, igaz csak kölcsönbe.

Ez a fent említett kapus pedig nem más, mint Emiliano Viviano, aki a Serie B-be süllyedt Palermótól érkezik kölcsönbe. Az olasz válogatott bő keretéhez tartozó portás már hatszor is pályára lépett a Squadra Azurraban, ám utolsó fellépése még 2011-ben volt. Azonban Viviano pályafutását most könnyen fel is lendítheti, ahogy meg is akaszthatja, ez a londoni kaland.

Az Arsenal a hírek szerint teljesen ingyen kapta meg erre az idényre Vivianot, ráadásul vásárlási opcióval, amit szinte biztos, hogy fel is fognak használni, ha a Palermónak nem sikerül a visszajutás a Serie A-ba, na meg ha a kapus egyáltalán beválik.

A 27 esztendős Viviano piaci értéke egyébként 7 millió euró, ami pont a fele, az Arsenal jelenlegi elsőszámú hálóőrének, Wojciech Szczesnynek. Ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy a lengyel kárára, de az új fiú is hamarosan tűzvonalba kerülhet

Természetesen hozzá kell tennünk, hogy az olasz az Arsenal harmadik nyári szerzeménye, természetesen INGYEN!

Balogh József