Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Cseh válogatott szerződött az Elefántokhoz

Mint minden nyáron, most is óriási a jövésmenés, az olasz bajnokságban egyelőre nulla ponttal álló Cataniánál. A szicíliai csapat most egy nagyon rutinos játékost, a 85-szörös cseh válogatott Jaroslav Plašil szerződtette.

A 31 esztendős Plašil a hosszú franciaországi légióskodás után, mára már francia állampolgársággal is bír. És bármennyire is otthon érezte magát a Girondins Bordeaux-nál, az idén tavaszi kupagyőzelem után, új kihívásra vágyott.

A cseh középpályás még 2000-ben került a Ligue 1-be, a Monaco együtteséhez. A tanuló éveket követően hamar az együttes alapembere lett, részese volt például a 2004-es Bajnokok Ligája döntőbe jutásnak. 2007-ben elhagyta második hazáját, és a spanyol Osasunához került két évre, ám hamar visszatért a francia ligába, az akkori bajnoki címvédőhöz, vagyis a Bordeuax-hoz.

Plašil most újabb kalandra adta fejét, ám biztosra mentek a felek, csak kölcsönbe érkezett a Serie A-ban válságot élő Cataniához. A piros-kék mezes klub a Genoához, és az újonc Sassuolohoz hasonlóan, két fordulót követően 0 ponttal szerénykedik.

Balogh József