Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bendtner: „Az Arsenal nem engedett el!” – Szórakozol Nicklas?!

Az Arsenal már a Bundesliga pofozógépeire is szívesen rásózta volna Nicklas Bendtnert, de nem volt olyan eszement sportigazgató, aki elfogadta volna a mindig renitens dán támadó, óriási fizetésigényét. Ennek dacára a gólszegény csatár mégis a londoni vezetőkre mutogat, mondván ők nem engedték el.

Nos, Bendtner állításának is lehet némi valóság tartalma. Igaz, a nyár korábbi részében csak rajta múlott a dolog, ám a hajrára már kellemetlen helyzetbe került az Arsenal, hiszen korábban megszabadultak két csatártól, Marouane Samah-tól, és Gervinhotól, miközben egyetlen kiszemelt csatárt sem tudtak leigazolni. Pedig Arséne Wenger nagyon szerette volna kölcsönbe megszerezni a Chlesea-től Demba Ba-t, ám a kékek nem akarták a szengálit, egy riválisnak lepasszolni. Ezért pedig, hogy ne csak Olivier Giroud maradjon az egyedüli csatár a keretben, megtartották Bendtnert is.

Mindezt természetesen a dán rossz néven vette:
„Természetesen nagyon csalódott vagyok, egy új kihívásra, egy új klubra, és az újra kezdésre vártam az angol labdarúgásban. Sok minden elhangzott korábban, de az, az igazság, hogy én csak focizni szeretnék. Erős lesz, úgy érzem az Arsenal. Keményen fogok dolgozni, hogy segítsek a csapatnak, és a menedzsernek, a célok elérésében. Sokat tanultan a Sunderlandnél, és a Juventus-nál, ezt pedig be akarom bizonyítani a szurkolóknak.” –adta elő kétarcú monológját Bendtner.

Balogh József