Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Özil: Nem ezt vártam!

Az Arsenal idén nyári sikertelen transzfer tervei ellenére, Arséne Wenger, és az arra jogosult vezetők tegnap este egy kicsit kárpótolták a szurkolóikat. A londoni együttes ugyanis az utolsó pillanatban 50 millió eurót sem sajnált kiadni, a Real Madrid középpályására, Mesut Özilre.

A török származású, de német válogatott támadó középpályás ugyan nagy reményekkel érkezhetett az Arsenalhoz, ám kérdés, hogy a még őt is nagyon meglepő átigazolás milyen hatással lesz a lelkivilágára, és arra, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani, az „Ágyúsok” mezében.

A szezon előtt Özil is bizonytalan volt, hogy Carlo Ancelotti mennyire fog rá számítani, ám a 24 éves játékos egyáltalán nem volt kétsége, a maradás felől. A Primera Division első két fordulójában kezdő volt, bár az olasz mester lecserélte. Ám legutóbb, már jelzésértékűen, végig padozta a soros Real mecccset.

Azonban még így is meglepte Özilt, hogy egyik napról a másikra csomagolnia kellett, mert eladták őt az Arsenalnak.
„A dolgok más módon alakultak, mint vártam azt néhány nappal ezelőtt. Köszönöm, a három nagyszerű évet, amit a Real Madridnál tölthettem. Egyedi, és különleges élmény volt ez a számomra. Bízom a Real Madrid további sikereiben, és a legjobbakat kívánom a csapatnak, a jövőben. Most viszont vár az új klubom: Az Ágyúsok!”. –nyilatkozta, a gyaníthatóan keserű szájízzel kiebrudalt Özil.

A hírek szerint Özil 2018-ig kötött szerződést az Arsenallal, amelynél a 11-es számú mezt kapta, Arséne Wenger bizalmának jeleként.

Balogh József