Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ibrahimovic: Nem akarom elhagyni Párizst!

Több európai sztárklubban is megfordult már a svéd Zalatan Ibrahimovic, ám elmondása szerint most érzi a legjobban magát, a francia bajnok Paris Saint-Germain színeiben. Éppen ezért szeretne kitartani a párizsi gárda mellett, pedig állítólag a nyáron az „Öreg Hölgy”, vagyis a Juventus is csábította korábbi támadóját.

Zlatan Ibrahimovic tavaly nyáron igazolt a francia PSG-hez, ahol rögtön a Ligue 1 bajnoka lett a csapattal, egyénis sikerként pedig a gólkirályi címet is megszerezte. Ám ezt követően távozott a vezetőedző, Carlo Ancelotti. Majd a kedélyeket tovább szította az újonc Monaco nagy költekezése. Így kilátásba került Ibra távozása, bár ő ez ellen mindvégig hadakozott. Azonban a találgatásoknak hamarosan véget vetett, hogy a Juventus megszerezte Carlos Tévezt, így a svédre már nem volt szüksége, a torinói klubnak. Majd a párizsiak is beszálltak az átigazolási versenybe, ugyanis leigazolták Édinson Cavanit, ami végképp visszahozta Zlatan lelkesedését.

A minap azonban felszólalt maga az érintett is, aki nyáron meglehetősen csendben szemlélte az eseményeket:
„Mindig is tudtam, hogy nem fogom elhagyni a Paris Saint-Germain-t, az idei nyáron. A klub gondoskodik róla, hogy jól érezzem magam. Természetesen soha nem tudhatod, hogy mi fog történni, de én soha nem fontolgattam, hogy távozok a PSG-től.”.

A 31 esztendős csatár szerződése 2015-ig érvényes Párizsban.

Balogh József