Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Még az új éra első éveiben érkezett, azóta meghatározó játékos volt, de az elmúlt években egyre kevesebb szerepet szánnak neki, de ő nem adja fel és tovább küzd.
Nehéz helyzetben landolt az osztrák Red Bull Salzburg együttesének középpályása. Chrisoph Leitgeb az elmúlt hat szezon során alapembere volt az együttesnek, Roger Schmidt edző – aki 2012 nyarán érkezett – már nem számol vele igazán. A korábbi sztár már nem fér be a keretbe, a tribünön kénytelen helyet foglalni.
“Hat éven keresztül alapjátékos voltam, majd egyik napról a másikra már nem kellek. Ez egy nehéz helyzet. Természetesen nagy a konkurrencia, de úgy gondolom, hogy vagyok olyan szinten, hogy visszakerüljek a csapatba.” – mondta Leitgeb, aki 2005-ös Tipp3 Bundesliga debütálása óta először az SK Puntigamer Sturm Graz, majd a Salzburg motorja volt a középpályán.
216 osztrák bajnoki találkozót játszott pályafutása során a 28 esztendős játékos, a helyén jelenleg Kevin Kampl és Stefan Ilsanker remekül játszanak. “Természetesen nem elégedett, hogyha ilyen sokáig alapjátékosnak számított, majd észre veszi, hogy milyen nehéz a csapatba kerülni. Teljesen normális, hogy a csapatváltáson gondolkozik. Rajta múlik, hogy figyelmet kelt-e a teljesítményével, hogy visszakerül-e a csapatba. Hogyha korábbi formájában játszik és azonosulni tud a játékunkkal akkor nincs kizárva, hogy ismét a pályára megy.” – mondta a Sport10-nek Schmidt, az osztrák klub trénere.
A Grazban született játékos szerződése a nyáron lejárt volna, azonban két évvel hosszabbított és visszautasította a Bundesliga 2-ben érdekelt 1.FC Kaiserslautern ajánlatát. Érdekes, hogy a válogatottnál Marcel Koller szövetségi kapitány még mindig számol vele, kedd este az írek ellen bizonyíthat Leitgeb.
Kostyál Balázs
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…