37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
A Ferencvárosnál komolyan gondolják a bajnoki cím megszerzését, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabb egy évvel meghosszabbították Böde Dániel szerződését.
A Paksról érkező robosztus játékos második szezonját tölti a fővárosiaknál, és a szurkolókat is sikerült gyorsan meggyőznie, ennek következtében az egyik kedvenccé vált.
A transfermarkt.de szerint 600 ezer eurót ért a fővárosba igazolásakor, ez az összeg jelenleg 800 ezer euró. Köszönhető egyrészt az előző szezon összes bajnokin való pályára lépésnek, valamint a hat válogatott találkozójának, amelyen két gólt jegyez.
A tavalyi évadot Adamo Coulibaly mögött, a második helyen fejezte be a góllövők között.
A támadó nyilatkozott is a szerződéskötést követően: „Úgy gondolom, hogy napról napra fejlődünk, bízom benne, hogy olyan szintre jutunk, amellyel el tudjuk érni célunkat, ami a bajnoki cím megszerzése. Természetesen sokat köszönhetek az előző klubomnak is, de a Ferencvárosból lettem válogatott, ezzel a csapattal még szép sikereket fogok elérni. A válogatott meccseire is szép számmal jönnek ki a Fradi-szurkolók, ami plusz motivációt jelent.” Az új szerződése értelmében 2016. június 30-ig tartozik a Fradi kötelékébe Böde.
Gavalovits Sándor
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt