Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Román hírügynökségi jelentések szerint a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fóruma elnevezésű szervezet, mert a magyar szurkolók „sportszerűtlen, románokat sértő” viselkedést tanúsítottak.
Az Agerpres hírügynökség azt írja, hogy a civil szervezet szóvá teszi a magyar szurkolók szétverték, és felgyújtották a vasúti szerelvényüket, mellyel a múlt pénteki találkozóra érkeztek, hangsúlyozzák, hogy több bukaresti szórakozóhelyet is tönkretettek a magyar drukkerek. A mérkőzés alatt a román Himnusz alatt hátat fordítottak, illetve obszcén jeleket mutogattak. A szervezet hozzátette, hogy a „Vesszen Trianon!” skandálása, valamint a Nagy-Magyarországot ábrázoló jelképek viselése megsértette a románok nemzeti érzelmét. A civil szervezet kifogásolja, hogy a magyarországi szimpatizánsok idegengyűlölő és rasszista rigmusokat skandáltak.
Emlékeztetnek a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat levelére, amelyben a románok megnyilvánulásait kifogásolta. Nincs jó véleménnyel a civil szervezet az RMDSZ vezetőiről, akik „A magyar szurkolók elítélendő viselkedéséről akarják elterelni a közvélemény és a nemzetközi fórumok figyelmét a magyar szurkolók elítélendő viselkedéséről akarják elterelni a közvélemény és a nemzetközi fórumok figyelmét.”
Mint ismert, a pénteki román-magyar vb-selejtező előtt több helyen is kisebb incidensek voltak a helyi rendfenntartók és szurkolók között. Tegnapi hír szerint a FIFA kiküldött megfigyelője is több – a románok részéről elhangzó – idegengyűlölő rigmust és a magyar Himnusz alatti egybefüggő füttykoncertet említett meg. Emiatt a nemzetközi szövetség vizsgálatot kezdeményez, így akár zárt kapus büntetést is kaphatnak a románok.
Gavalovits Sándor
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
Pénteken sorsolják ki a playoff-kör pontos párosításait…
Egy hét alatt hatalmasat fordult a világ a rotterdamiakkal…
Tapasztalt szakembertől várják a formajavulást a BVB-nél…
Idő kérdése, és hivatalossá válik a transzfer…
Legutóbb Kassán futballozott…
Megannyi pletyka szólt már a távozásáról…
A bajorok sportigazgatója szerint már dolgoznak a mindenki számára megfelelő megoldáson…
Már zajlanak az egyeztetések…
Sorsdöntő meccset játszanak a zöld-fehérek…
Paraguay is fontos lépést tett a továbbjutás felé…