37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
A Bayer 04 Leverkusen német futballistája kezdőhelyet vívott ki a csapatban, és a német válogatottban is egyre többször számolnak vele.
A német válogatott trikóját ezen a nyáron húzhatta először magára, majd a Feröer-Szigetek elleni Világbajnoki selejtezőn első hivatalos találkozóját is abszolválta a Natiolalelfben. Ezze az is eldőlt, hogy Sidney Sam a jövőben nem léphet pályára más válogatottban – édesapja nigériai, maga Sam is rendelkezik a nigériai állampolgársággal. A Bundesligában is bíztató kezdetet produkál: négy találkozón háromszor volt eredményes, további két gól készített elő.
“Ez egy nagyon nagy fejlődése számomra. Olyan jó a testi állapotom, mint még soha, nagyon jó volt a nyári felkészülés. Minden nap teljes gázzal dolgozom.” – így Sam a Bild-nek.
A 25 esztendős jobbszélső az előző szezonban még nem számított a Leverkusen igazán meghatározó játákosai közé, mindössze 12-szer volt a kezdőcsapat tagje, ez idén megváltozott. “Sami Hyypiä alatt nagyobb felelősségem van, gyakrabban játszhatok. És Joachim Löw is nagyon megdícsérte a teljesítményemet. A bizalom és a felelősség kézből-kézbe megy.”
A Kiel városában született, majd a Hamburg és a Kaiserslautern érintésével Leverkusenben igazoló Sam nagy álma a nyári Világbajnokság. “Természetesen ez a nagy célom. De minden behívásért, minden percért hálás vagyok a válogatottban. A teljesítményen jó és stabil kell hogy maradjon, mint most.” – véli Sam.
A 25 esztendős futballista számára a Bajnokok Ligájában is kínálkozik a lehetőség, hogy bizonyítson. “Ott kell bizonyítanom. Ez nagyon fontos a csapatnak, de a válogatottsghoz is. A szövetségi kapitány nem azt nézi, ki hol játszik. Ha az ember jól teljesít, akkor annak meglesz az eredménye. Minden játékos magáért felelős.”
Kostyál Balázs
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt