Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Kiállítások, véleményes tizenegyes, Hali siker

Gyors vezetés után egy véleményes büntetővel otthon tartotta a pontokat a Haladás. Itt is, ott is előkerült a piros lap.

Nem alakult jól a vendégek számára a találkozó elje, ugyanis a Haladás az első valamirevaló helyzetéből megszerezte a vezetést. Nagy Gábor cselezte be magát a tizenhatosra, a kapura lőtt labdája megpattant Hajdúch előtt, az érkező Halmosi elé került, ám majdnem elhagyta, miközben a védők nagyon lemaradtak, így volt ideje begurítani. A folytatásban megzavarodott a Puskás, Benczés Miklós pedig villámgyorsan kihasználta első cseréjét, Farkas Norbert helyét Baracskai Roland vette át. Amikor pedig a felcsútiak eljutottak a hazai kapu elé, akkor veszélytelenek voltak. Artner Tamás fél óra után használta ki első változtatási lehetőségét. Iszlait Bosnjak váltotta, a támadó elég morcosan hagyta el a játékteret. A vendégeket Hajdúch tartotta meccsben az első játékrészben, igaz nem sok védenivalója akadt a volt kaposvári hálóőrnek.

A szünetben Benczés beküldte Haraszti Zsoltot, aki viszonylag gyorsan meghálálta a bizalmat. A jobb oldalon elfutott, majd beadását Lencse senkitől sem zavartatva a jobb alsóba bombázott. A második játékrészben többnyire a vendégek alakítottak ki helyzetet, míg a zöld-fehérek kontrákra rendezkedtek be. És egy ilyenből majdnem újra előnyhöz jutott Artner együttese, Halmosi keresztlabdáját azonban Schimmer kapásból mellé lőtt. A hetvenedik percben Radó iramodott meg, a kirontó Hajdúch elpaskolta a fiatal csatár elől, a Haladás támadója elesett, a játékvezető tizenegyest ítélt, valamint sárgát osztott ki a kapusnak. A büntetőt a sértett értékesítette. Az utolsó tíz percre emberhátrányba került az Akadémia, miután Margitics az elfutó Radót buktatta, Andó-Szabó pedig kiosztotta második sárgát a fiatal védőnek. A hajrában aztán Radó lába alól rúgták ki a talajt, ám ezúttal a játékvezető sípja néma maradt. A nyolcvannegyedik percben Guzmics csúszott el, minek következtében Lencse ugrott ki, Fehér azonban – nem lévén más választása – lerántotta a csatárt, megkapva az azonnali pirosat. A szabadrúgás után egy Zsolnai lövést védett Rózsa. Majd a kontra után Halmosi cselezgetett a Puskás tizenhatosán belül, ám előbb blokkolták lövését, majd Radónak passzolt, ám a csatár fölé lőtte. A végére mindkét csapat előtt akadt helyzet, ám gól már nem született, így a Haladás megőrizte veretlen mérlegét utóbbi hét találkozóján.

Haladás – Puskás Akadémia 2-1 (1-0)
Szombathely, 2840 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Devecseri, Fehér Z. – Nagy G., Simon Á. – Radó, Németh M. (Kalász M., 55.), Halmosi (Gyurján, 90.) – Iszlai (Bosnjak, 30.)
PFLA: Hajdúch – Margitics, Vaszicsku, Szekeres A., Farkas N. (Baracskai, 17.) – Tóth B., Polonkai – Gallardo (Haraszti, a szünetben), Czvitkovics (U. Nikolic, 77.), Lencse – Zsolnai
g.: Halmosi (10.), Radó (71., 11-esből) ill.: Lencse (57.)
s.: Guzmics (20.), Simon Á. (59.) ill.: Farkas N. (15.), Hajdúch (70.), Vaszicsku (70.), Margitics (73.)
kiállítva: Fehér Z. (84., lerántotta a kiugró Lencsét) ill.: Margitics (78., második sárga lap után)