Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szalaiék otthonában gálázott a Bayern München!

A Bundesliga 6. fordulójának legnagyobb rangadóján végül macska-egér játékot űztek a bajorok a királykékekkel szemben – s tették mindezt ráadásul Gelsenkirchenben!

A Szalai Ádámmal a soraiban kezdő hazaiak igyekeztek megnehezíteni a „bőrnadrágosok” dolgát, de ez csak ideig-óráig sikerült nekik: elég volt ugyanis egy kétperces rövidzárlat és máris 0-2 állt az eredményjelző táblán. Előbb Arjen Robben beadását fejelte a kapuba a bokasérülése után immár kezdőként visszatérő Bastian Schweinsteiger, majd egy perccel később David Alaba beívelését bóintotta a gólvonal mögé Mario Mandzukic.

A gyorsan megnyugtatóvá váló különbség hatására még nagyobb önbizalommal játszottak Pep Guardiola „fiai”, akik többször „eldugták” a labdát a rivális elől. Ráadásul a végjátékban már-már megalázó volt a két csapat közötti különbség, ami a végeredményben is tükröződik. A 75. percben történt, hogy az alapvonalról gurított középre Alaba, s Franck Ribéry pöccintése nyomán szinte bevánszorgott a labda a kapuba. Ezt követően néhány perccel később, a 84. minutumban egy az egy ellen vezethette Timo Hildebrand kapusra a labdát Thomas Müller, aki azonban ahogy a tizenhatoson belülre ért, szinte azonnal azt figyelte, mikor és hol érkezik a társ, s tette ezt eredményesen: a közeledő Claudio Pizarro megkapta a labdát, s a Müllerre kirontani igyekvő Hildebrandnak köszönhetően könnyedén az üres kapuba guríthatott.

Összességében ekkora különbséggel is megérdemelten nyert a Bayern Müchen, a Schalke teljesítménye ugyanakkor szinte minden várakozást alulmúlt – s a meccset végigjátszó Szalai sem tudott segíteni a társainak.

Schalke 04 – Bayern München: 0-4 (0-2). Gólszerzők: Schweinsteiger (21.), Mandzukic (22.), Ribery (75.), Pizarro (84.).

Szerző: Budai Levente