Távollétében is szurkolni fog csapatának…
Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
Európában ma a rangadók napját tartották, és ahogy az NB1-ben, úgy a holland Eredivisie-ben sem felejtettek el „megtartani” egy nagy hagyományú klasszikust. A címvédő Ajax, eindhoveni fellépéséről beszélünk. Persze a két gigász mellett más is pályára lépett ma, mint például az éllovas Zwolle, vagy a legendás Feyenoord.
Eredivisie – 7. forduló; Vasárnapi eredmények.
Vitesse Arnhem – PEC Zwolle 3-0
Gólszerzők: Piazón (35., 88. perc), Leerdam (68.)
Az idei legnagyobb különbségű győzelmét arató Vitesse Chelsea kölcsönjátékosok garmadáját foglalkoztatja. Így már csak a nagyszámok törvényszerűsége miatt is, egy Londonból érkező tini nyert meg a meccset, az arnhemiek számára. A sárga-feketék hőse pedig nem volt más, mint a 19 esztendős brazil támadó középpályás, Lucas Piazón. Az előző idény felét, a spanyol Malagánál töltő fiatal karmester csapata első, és második találatát szerezte. Az eddig éllovas Zwolle mérlege már nem bírta el az újabb nyeretlen meccset (zsinórban a harmadik), és visszacsúszott a második helyre.
Feyenoord – Utrecht 1-0
Gólszerző: Vilhena (35. perc)
Egyetlen szerzett gól is elég volt ahhoz, hogy tovább folytassa menetelését a Feyenoord, amely az első három körben elszenvedett sorozatos vereségei után, már a harmadik győzelmét aratta, és lépett fel a 8. pozícióba a tabellán.
NAC Breda – AZ Alkmaar 3-0
Gólszerzők: Verbeek (50. perc), Poepon (74.), Hooi (90+3.)
Hatalmas meglepetésre, két forduló alatt, két győzelemmel, és 8-1-es gólkülönbséggel kecmergett ki a NAC, a kiesőzónából. A Breda kezdőjében, ismét ott volt a védelem balszélén, a nyáron szerződtetett Bodor Boldizsár, míg a padon helyet foglalt a veterán hálóőr, Babos Gábor. Érdekesség, hogy csak az első félidő volt a hazaiaké, míg a második játékrészben a kupagyőztes dominált. Ennek ellenére az Alkmaar nem tudott mit kezdeni, a vendéglátó kontráival. Bodor végigjátszotta a mérkőzést.
PSV Eindhoven – Ajax 4-0
Gólszerzők: Matavz (53. perc), Willems (61.), Hiljemark (64.), Park Ji-Sung (68.)
Hiába uralta a teljes 90 perc során az Ajax a találkozót, a rangadó három pontját, és a tabella vezető helyét, a hazai PSV szerezte meg. Nem csak a 7. forduló, de az egész szezon legnagyobb rangadójára került sor ma, az eindhoveni Philips Stadionban. Mindkét fél annak reményében lépett pályára, hogy esetleges győzelem esetén az élre állhat. Nos, ebben a kiváltságban végül egy volt Barcelona játékos által edzett csapat részesült. Jó, ez csak egy kis játék volt, ugyanis mindkét kispadon, a katalánok korábbi játékosa ül. A PSV-nél az egykori remek középpályás, Phillip Cocu, míg az Ajaxnál Frank de Boer foglalt helyet a kispadon. A három pont megszerzésének pedig végül előbbi örülhetett. Cocu hiába csak most nyáron vehette át az együttese irányítását, egyre jobban megtalálja a közös hangot játékosaival. Igaz, az összhanggal a túloldalon sem lehet, lehetett nagy probléma, hiszen az Ajax elmúlt három évében mindannyiszor bajnok lett, egyaránt de Boer vezetésével. Nos, talán a szerencse, és végül a hatékonyabb támadójáték lett a PSV sikerének a kulcsa: az eindhoveni gárda, a második 45 percben, egy negyedórás attak rohammal négy gólt is berámoltak Kenneth Vermeer kapujába. A hazaiak sikerének értékét tovább növeli, hogy minden találatot más és más játékos szerzett.
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. PSV 15 pont, 2. PEC 13 pont, 3. Twente 12 pont (+11), 4. Heerenveen 12 pont (+4), 5. Vitesse 11 pont (+4), 6. Groningen 11 pont (+3), 7. Ajax 11 pont (0), 8. Feyenoord 10 pont,… 12. NAC 8 pont (+2), 13. Roda 8 pont (-5),… 16. Waalwijk 5 pont, 17. ADO 4 pont (-6), 18. NEC 4 pont (-12).
Balogh József
Távollétében is szurkolni fog csapatának…
Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…