Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hollandia: Németh és Adorján is gólt szerzett! – Videóval!

A vasárnap a rangadók napja lesz, mint a szombat a magyar csúcsteljesítmények napja volt, az Eredivisieben, azaz a holland labdarúgó bajnokság első osztályában. Németh Krisztián, és Otigba Kenny egymással nézhetett farkasszemet, míg az eltiltásából visszatérő Adorján Krisztián is jó formában tért vissza.

Roda JC – Heerenveen 3-3
Gólszerzők: Donald (34. perc), Németh (61.), Hupperts (71), illetve Eikrem (26.), Finnbogason (62.), Van den Berg (67.)
Már az előzetesben is magyaros rangadóként aposztrofáltuk a találkozót, hiszen előzetesen mindkét honfitársunk játékára számítani lehetett. A vendégeknél Otigba egyértelműen Marco van Basten vezetőedző kedvencei közé tartozik elképesztő munkabírásával, a védelem közepén. Németh Krisztián pedig egyre jobban megérteti magát a társaival, és egyre magabiztosabb a pályán is. Utóbbi, ennek fényes jelét is adta a tegnap esti találkozón. A szokás szerint az „északi légióval” felálló Heerenveen szerezte meg a vezetést, ám a Roda Némerth vezérletével fordítani tudott. A magyar támadó először kihagyhatatlan helyzetbe hozta a csapattársát, Donaldot, majd a második félidőben megszerezte a vezetést is. Ám nem sokáig tarthatott ki a kerkradeiek öröme, ugyanis alig egy perccel később, már szezonbeli 9. gólját szerezte meg az izlandi, Alfred Finnbogason, a góllövőlista toronymagas éllovasa. Sőt, hamar újra előnybe kerültek a látogatók, amit a fordualtos meccs lezárásaként most a Roda tudott kiegyenlíteni. A gólpasszt ismét Németh Krisztián adta.
A 3-3-as, végtelenül igazságos végeredmény végül egy-egy pontot eredményezett. A két magyar játékos pedig egyaránt végig játszotta a tegnapi találkozót, a meccs embere pedig vitathatatlanul Németh Krisztián lett.

Groningen – RKC Waalwijk 4-1
Gólszerzők: van der Velden (68. perc), Zeefuik (70.), Adorján (90+2.), de Leeuw (90+5.), illetve Joachim (73.)
Már a 6. helyre kapaszkodott fel a Groningen együttese. Természetesen ez nem véletlenül történt, ugyanis a zöldmezesek óriási fölényben játszva gáláztak, a vendég Waalwijk ellen. Már az első félidőben is meggyőző fölényt produkáltak a hazaiak, ám, a félidei térfélcsere gólnélküli állásnál történt. Nem úgy a második 45 perc, ahol megnyílt a gólcsap. A hajrára 2-1-es hazai vezetéssel érkeztek a csapatok, és egy-két veszélyes RKC ellentámadástól eltekintve az utolsó percekben vált biztossá a Groningen győzelme. Adorján Krisztián jobb produkcióval nem is térhetett volna vissza, kétmérkőzéses eltiltása után: a Liverpool kölcsön játékosa a 92. percben megszerezte idénybeli második gólját.

Heracles Almelo – Twente 0-3
Gólszerzők: Bengtsson (18. perc), Ebecilio (72.), Tadic (75.-büntetőből)
Ha csak ideiglenesen is, de a második helyre ugrott fel a Twente csapata, amely fölényesen nyert, az egyre lejjebb süllyedő Heracles ellen. Az enschedeiek kcisit több mint egy hónap után tudtak ismét bajnoki mérkőzést nyerni, így valóban figyelemre méltó tabellán elfoglalt helyezésük.

ADO Den Haag – NEC Nijmegen 1-1
Gólszerzők: Gehrt (56. perc), illetve Hemlein (74.)
Baráti 1-1-es döntetlen született, a két utolsó helyezett derbijén. Hatalmas csata volt egyébként a Hágában rendezett összecsapáson, összesen ugyanis 31 kapura lövést eresztettek meg a küzdő felek, bár a célzóvíz fogyasztással gond lehetett, mert csak 8 talált kaput, pedig célt.

A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. PEC 13 pont, 2. Twente 12 pont, 3. PSV 12 pont, 4. Heerenveen 12 pont,… 6. Groningen 11 pont,… 11. Roda 8 pont, 15. NAC 5 pont, 16. RKC 5 pont, 17. ADO 4 pont, 18. NEC 4 pont.

Németh gólja:

Adorján gólja:

Balogh József