Távollétében is szurkolni fog csapatának…
Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
Ausztriában már a kilencedik fordulót bonyolították le a hétvégén. Az Austria Wien fordulatos meccsen nyert, a Rapid Wien simán, míg a Salzburg két gólos előnyt adott el.
A UPC Arena volt a kör nyitómérkőzésének helyszíne. A bő 12 ezer szurkoló előtt a Sturm az Austria Wien együttesét fogadta, majd lepte meg. Mindössze hat percet kellett várni az első találatra, ennek szerzője Daniel Beichler. Egy fél óra sem telt és válaszolni is tudott a címvédő Philipp Hosiner révén. A térfélcsere után a graziak kapusa, Christian Gratzei, aki 200.-ik Tipp3 Bundesliga találkozóján lépett pályára buktatott egy lilamezest, így mehetett zuhanyozni. A büntetőt Tomás Simkovic magabiztosan értékesítette. A végeredmény ezzel kialakult, de egy piros lap még villant, a vendégek mindössze 18 éves tehetsége, Thomas Murg kapta.
A Rapid Wien az előző fordulóban a Salzburg ellen ötször kapituláló Ried alakulatát látta vendégül. A hazai csapat gyorsan lerendezte a három pont sorsát. Még a tizedik minutumba se lépett a mérkőzés, máris eredményes volt Guido Burgstaller, majd kilenc perccel később az amerikai csatár, Terrence Boyd alakította ki a végeredményt.
A Red Bull Salzburg feladata az előzetes elvárások szerint nem lett volna bonyolult, a Wolfsberg azonban nem így állt hozzá. Sadio Mané góljával vezettek a hazaiak az első félidőben, majd Jonathan Soriano betalált a másodikban. A vendégek azonban nem adták fel és felzárkóztak, így a mozart-városiak nem szakadtak el annyira a mezőnytől.
Tipp3 Bundesliga, 9.forduló:
SK Puntigamer Sturm Graz – FK Austria Wien: 1-2
Gólszerzők: Beichler 8. ill. Hosiner 28. Simkovic 52. (büntető)
Kiállítva: Gratzei 51. ill. Murg 67.
FC Admira Wacker Mödling – SC Wiener Neustadt: 0-3
Gólszerzők: Pichlmann 24., 48. Hlinka 39.
SV Scholz Grödig – FC Wacker Innsbruck: 3-3
Gólszerzők: Elsneg 43. Zulechner 60. Salomon 86. ill. Kuen 34. Wallner 41. Hinterseer 46.
SK Rapid Wien – SV JOSKO Ried: 2-0
Gólszerzők: Burgstaller 8. Boyd 17.
Red Bull Salzburg – Wolfsberger AC: 2-2
Gólszerzők: Mané 23. Soriano 55. ill. Liendl 63. Gotal 84.
A Tipp3 Bundesliga állása 9.forduló után:
1. Red Bull Salzburg: 19 pont
2. SV Scholz Grödig: 17 pont
3. SK Rapid Wien: 15 pont
4. FK Austria Wien: 15 pont
5. SV JOSKO Ried: 15 pont
6. SC Wiener Neustadt: 11 pont
7. SK Puntigamer Sturm Graz: 9 pont
8. FC Wacker Innsbruck: 9 pont
9. Wolfsburger AC: 6 pont
10. FC Admira Wacker Mödling: 4 pont
Kostyál Balázs
Távollétében is szurkolni fog csapatának…
Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…