A magyar válogatott Andorra ellen készül, megpróbálva feledtetni a csúfos amszterdami kudarcot. A holland túrát kihagyó Schalke támadó nem rejtette véka alá véleményét.
A válogatott centere sajtótájékoztatón fakadt ki, ami érdekes, hogy ezt nem a sorozat kezdetén tette, mert így ő is benne volt – ahogy fogalmazott – a szurkolók hülyítésében.
„20 éve hülyítjük a szurkolókat”. Kemény szavak, de jogosak. Ám ezt pont most nem vártuk, főleg, hogy a szurkolók nagy része természetesen tudta, mi az ábra. De idézzük Szalai szavait: „Kicsit másként kezdeném meg ezt a sajtótájékoztatót, attól függetlenül, hogy alakult ez a román vagy a holland meccs. A legjobban az fáj, hogy a futballszerető emberek, a szurkolók nem csak most, hanem évek óta át vannak verve. Ennek egy oka van: mi elsősorban egymás közt olyan terveket szövünk, vagy terveket határozunk meg, amik nem reálisak. Ez a médián át ki is van mondva, ezért sokan csodát várnak. Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakértő egymás hátába döfi a kést, a másikat hibáztatja, közben meg évek óta egymás háta mögött megy minden. Kudarc esetén aztán mindenki kiáll, és mutogat a másikra.” – osztotta meg első gondolatait a szakértőkhöz címezve.
A magyar tehetségeket illetve a sztárjátékosokat hiányolta, akik már letettek valamit az asztalra az elmúlt évtizedekben, valamint a magyar klubcsapatok felé is kemény véleményt fogalmazott meg: „A realitásokat azonban soha senki nem fogalmazta meg. Mutassatok nekem egy olyan magyar játékost, aki top bajnokságban igazi sztárcsapatban játszik. Vagy mondjatok olyan top tehetséget, akit a magyar futball kitermelt az elmúlt 10-20 évben. Mondjatok egy olyan top edzőt, aki klasszis bajnokságban tartósan letett valamit az asztalra az elmúlt húsz évben, vagy olyan magyar csapatot, amely BL-ben vagy EL-ben igazán nagy bravúrt csinált volna. Mondjatok olyan játékost, aki az utóbbi 10-20 évben top játékosnak számítana a nemzetközi fociban. Márpedig a válogatott csak a meglévő játékosokból állhat össze. Nekünk nincsen top sztárunk, nincsenek német, angol, spanyol sztárcsapatban szerepelő, vagy BL- és EL-tapasztalattal rendelkező játékosaink. A mieink vagy a második ligában játszanak vagy olyan országokban, amik nem tartoznak az elithez. Ne kezdjünk el minden selejtezősorozat előtt reményt kelteni, mert ez illúzió. Ezeket ki kell mondani.”
Saját példáján keresztül próbálta bemutatni az itthoni állapotokat: „Sajnos a tapasztalat azt mondja, hogy nehéz elvárni, hogy 3-4-5 év alatt kijöjjön 5-6 sztárjátékosunk. Erre több idő kell. De ezzel se lehet mindent besöpörni a szőnyeg alá, mert addig keményen kell dolgozni. Át kell alakítani a magyar futballt, mert csak akkor van értelme az egésznek. Én 16 évesen mentem ki, mert itthon lemondtak rólam. 1-2 év kellett ahhoz, hogy valamennyire magamra találjak, addig szinte nem játszottam, mert nem voltam felkészítve arra, ami ott vár majd. A legnagyobb különbség az, hogy a neveltetésben, képzésben rendkívüli módon le vagyunk maradva. Nem a körülményekben van a nagy lemaradás, hanem a képzésben. Az, hogy valaki 30 éve azt mondja, hogy ő jó edző, az még nem döntő, de az se, hogy valaki évek óta a hazai élvonalban dolgozik, ettől még nem lesz megfelelő szakember. Nem az anyagi gondok, vagy a rossz pályák miatt van ez. Ezt senki ne mondja nekem. Én 16 éves koromtól 1-2 év alatt el tudtam jutni magasabb szintre, majd később neves német csapatokhoz. Ez nem pénz, hanem akarat és tanulás kérdése. Senki ne mondja, hogy a lemaradásunk csak a körülmények miatt van. Ez csak kifogás, magyarázkodás.”
A tehetségek hiánya természetesen a válogatottnál is érződik: „Nézzük meg, hány tehetségünk van? Ebből fakadóan nem lehet 5 nap alatt csodát tenni a válogatottnál. Nem abból a munkából juthatunk ki, amit ebben az öt napban elvégzünk, hanem abból, amit év közben tanulunk a klubjainkban, ahogyan év közben dolgozunk. Rengeteg szakértőnk van, akik a TV-ben, újságokban egymásra mutogatnak, de közben nem tudják valójában, hogyan is épül fel egy profi klub szervezetileg, hogyan zajlik a megfelelő mentális vagy fizikai felkészítés. Az tükrözi legjobban a magyar fociban uralkodó állapotokat, hogy nekem kell ezt elmondanom 25 évesen, 18 válogatottsággal.”
Keménykezű kapitányt nevezne ki: „Ezekből fakadóan a magyar focinak, a válogatottnak olyan edzőre van szüksége, aki veri a fejünket. Aki mindent belever. Így volt ez Mainzban. Nem volt pénzünk drága játékosokra, de reggeltől-estig begyakoroltunk mindent, minden belénk lett verve, mert olyan edzőnk volt. Mi azt nem csinálhatjuk meg, mint néhány válogatott, hogy a szövetségi kapitány 40-50 százalékot ad a kezünkbe, a többit pedig a sztárjátékosok úgyis megoldják. Itt belénk kell verni mindent. Olyan edző kell, aki néhány edzés, néhány nap alatt valamit össze tud gyúrni ezekből a játékosokból. Szervezett játékkal talán juthatunk valamire, de a realitás az, hogy nem szabad továbbjutásról beszélni. Nekem már elegem van az olyan nyilatkozatokból a vesztes meccsek után, hogy nem volt szerencsénk vagy elkerülhető gólokat kaptunk. Ne verjük át egymást.”
„Nem azt mondtam, hogy eddig az volt az ok, hogy nincsen normális edzője a válogatottnak, a probléma ennél összetettebb. A gond az, hogy 20 éve meg vannak vezetve az emberek, azért mert valójában nincsenek is jó játékosaink, nincsenek olyan edzőink, akik Európában letettek valamit az asztalra. A válogatottban elvileg már kész játékosok vannak, de ők már teljesítményben, mentálisan nem fogják felvenni a versenyt a törökökkel vagy a románokkal, mert 15 éven át nem azt a képzést kapták, mint az ő játékosaik. Amit a magyar focisták idehaza kapnak, azt nem lehet összevetni az európai bajnokságokban tanultakkal.”
A leköszönő Egervári Sándorral kapcsolatos súrlódásokról is beszélt Szalai: „Volt súrlódásunk, kár lenne tagadni. Ezeket a dolgokat neki is elmondtam. De a játékosoknak is. Mi kaptunk ki Máltán, Romániában, Hollandiában. a vereségeknek így mi vagyunk az okai, de minket neveltek valakik ilyen szintűvé.”
Az akarati tényezőkkel kapcsolatban kiemelte, hogy nem azzal volt a gond, hanem a közeggel, amelyben szocializálódik egy magyar labdarúgó: „Nem értek egyet azzal, hogy az akarattal lenne a gond. Én száz százalékot akartam adni mindig a válogatottban, és mások is. Egyszerűen arról van szó, hogy például az az ember, aki itthon ezer ember előtt játszik általában, kimegy 50 ezer ember elé és nem fogja tudni elbírni azt a terhet. Erre nem lehet felkészülni, csak akkor, ha mentálisan tökéletesen fel van készítve az ember. Mi mentálisan nem készítjük fel a játékosokat, ezt saját magamon is éreztem, amikor kikerültem. Lehet, hogy kívülről úgy jön le, hogy valaki nem is akar játszani, de ez nem erről szól. Egyszerűen nem bírja el mentálisan azt, amit várnak tőle. Hogy várható el azoktól a játékosoktól, akik nincsenek benne a megfelelő közegben, hogy ilyen 50 ezres nézősereg előtt helytálljanak? Ráadásul rajtuk van a mentális teher, hogy mindenképpen ki kell jutnia valahova, holott erre a realitásokat elnézve nincsen esélye. Ezt az egészet hogyan bírja el mentálisan?”
Végül a csoportriválisokat hasonlította össze: „Valljuk be, hatalmas szerencse, hogy a törököktől négy pontot szereztünk. Az egész fel lett fújva. Csak hasonlítsuk össze a román tizenegyet a magyarral! Ők hol játszanak, milyen klubokban? Jobbakban, mint a magyarok. Nem reális az sem, hogy őket megelőzzük. Megnézte valaki a válogatott összeállítását összehasonlítva a hollandokkal? Játékpercekben, klubok erősségében, értékekben. Megnézte ezt valaki? Nem lehet összehasonlítani a két keretet. Lehet, nem 8-1 a különbség, de 6-1 biztosan. Az mivel jobb?”
Nem lennénk meglepve, ha ezzel ugyanarra a sorsra jutna, mint az Egervári-éra kezdetén Huszti Szabolcs, csak ezúttal MLSZ szintű eltiltással, akár száműzetéssel megspékelve.
És akkor egy részlet Huszti Szabolcs 2010-es nyílt leveléből: „Én mindig híve voltam a pozitív hozzáállásnak, éveken át hangoztattam, az eredményhez szüksége van a válogatottnak a szurkolók és a média felől érkező támogatásnak, de ami most zajlik, annak köze sincs a realitáshoz. Az hülyítés. Az nevetséges. Simán kikaptunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs – a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után. A meccset közvetítő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt, és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát, és elégedetten értékelünk. Tavaly, amikor oda-vissza felülmúltuk a moldovaiaknál jelentősen nagyobb erőt képviselő Albániát, akkor természetesnek vettük a sikert. És hiába álltunk helyt becsülettel Svédországban s játszottunk jobban egy félidőn át ellenfelünknél a vb-selejtezőn, kizárólag a végeredmény, a 2–1-es vereség volt a téma. Holott az előző stockholmi és a múlt pénteki negyvenöt perc között hatalmas volt a differencia. Persze tiszta sor, hogy egy külföldi trénernek nehezebb elfogadtatni magát egy idegen országban, de Erwin Koemant végig bírálták, most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem.”
Gavalovits Sándor
