A FociClub.hu felkeresésére Török Gábor a MLSZ női bizottságának az elnöke igen bő látképet adott arról, miként fest jelenleg hazánkban a női labdarúgás helyzete és annak megítélése. A 42 esztendős politológus beszélt arról, miért is vágott bele a politika mellett ebbe az új szerepkörbe, illetve milyen tervekkel állt elő az újonnan felállított bizottság. Beszélt a jelenlegi helyzetről és reális látképet adott a válogatott jövőjét illetően. Cél a fejlődés és az elfogadtatás!
– Doktor úr, mint az ország egyik legismertebb politológusa, mi, vagyis inkább ki vezette be Önt, a Magyar Labdarúgó-szövetség irányításába?
– Előbb fertőzött meg a foci, mint a politika, gyerekkorom alapvetően a labdáról szólt, később sportújságíróként is dolgoztam pár évig, szóval ezt a társadalmi szerepvállalást inkább egy boldog visszatérésnek élem meg, mint valami egészen újnak. Arról nem is beszélve, hogy – miként ezt ezekben a napokban is látjuk – a foci nálunk nem csupán a pályán történtek miatt érdekes, egy politikai elemző itt is sok tanulságos tapasztalattal gazdagodhat.
– Volt valamilyen határozott célja, amikor bekerült az MLSZ vérkeringésébe? Már ekkor szerepelt terveiben a női szakág, ha nem is úgy mond felvirágoztatása, de mindenképp versenyképessé tétele, nézőcsalogatóvá válása?
– Aki szereti az amatőr focit, és akiben vannak fenntartások a férfi profi labdarúgás világával szemben, annak ideális terep a mai magyar női foci. Itt lelkes amatőrökkel, csupaszív emberekkel lehet találkozni, a pályán és a pályán kívül is, nekem ezzel a közeggel sokkal könnyebb azonosulni. Ráadásul a női labdarúgásnak egy macsó világban társadalmi üzenete is van, legalább annyira szól számomra ez a munka az előítéletek elleni küzdelemről és a nők megbecsüléséről, tiszteletéről, mint arról, amit rejtélyesen sportszakmai kérdésnek szoktak nevezni.
– Ha már a terveknél járunk. Milyen rövid, illetve hosszú távú stratégiával rendelkeznek, az elkövetkezendő időszakra?
– Alapvetően két célunk van: egyrészt szeretnénk ismertebbé, láthatóbbá és kedveltebbé tenni a női focit idehaza, másrészt pedig arra törekszünk, hogy szélesítsük, bővítsük, tömegesítsük a szakágat. Körülbelül fél éve dolgozik az új női bizottság, megítélésem szerint mindkét területen sikerült már valamelyest előrelépnünk. A hazai bajnokság névadó szponzort kapott, a mérkőzésekről a sportnapilapban rendszeresen lehet olvasni, az egyik sporttelevízió pedig összefoglalókat sugároz a fordulókról. Az alapok szélesítésében pedig – ahogy ez szerte Európában megfigyelhető – a férfi klubok segítségét kértük: ettől az évtől minden NB I-es férfi klub indított leány U15-ös csapatot, jövőre jönnek az NB II-esek is, felmenő rendszerben. Pár év múlva ezzel elérhetővé válik, hogy az ország minden pontján lehet majd a közelben női csapatot találni.
– Hova sorolná be a női labdarúgásunkat? Milyen ívben van a honi helyzet? Köztudott, hogy a korábbi dicső skandináv sikerek leáldozóban vannak, a dél-európai, szabadjon úgy mondani, latinos foci kezd hódítani, a kontinensen. Milyen úton jár Vágó Attila csapata?
– Jelenleg az európai középmezőnyben vagyunk, de nagyon sok helyen kezdtek el intenzívebben foglalkozni a szakággal, ha nem törődnénk a korábbiaknál többet a női focival, könnyen átléphetnének rajtunk akár azok is, akiket korábban biztosan vertünk. Az MLSZ által megfogalmazott cél az, hogy az évtized végéig legyen esélyünk kijutni a válogatottal egy világ- vagy Európa-bajnokságra. Óriási eredmény lenne.
– Az elmúlt bő három hónapban sok válogatott esemény volt – Balaton-kupa, Algarve kupa, világverseny-selejtezők, barátságos mérkőzések – ezeken jól szerepeltek a mieink. Ön hogyan értékeli a nemzeti csapatok fejlődését, illetve Kanada reális cél lehet?
– Nem, Kanada nem reális cél, ezt ki kell mondani. A világbajnoki selejtező csoportunkban a franciák fényévekre vannak tőlünk, a finnek szintén lényegesen előttünk járnak, s már az is bravúr lenne, ha Ausztriát le tudnánk győzni. Bugária és Kazahsztán ellen ugyanakkor elvárható a siker. Az eredményesség természetesen fontos, de engem most még jobban érdekel a perspektíva: hogy amit teszünk, abban benne van-e az előrelépés lehetősége.
– A férfiaknál van második számú európai sorozat, az Európa Liga, a hölgyeknél van-e tudomása, hogy az UEFA tervezi-e egy ilyen beindítását, ezzel is növelve a női foci népszerűségét?
– Nem tudok ilyenről, de regionális kezdeményezések vannak, talán előbb-utóbb a magyar kupagyőztesnek vagy a bajnoki ezüstérmesnek is lesz lehetősége nemzetközi tétmérkőzéseket játszani.
– Nagyon sok fiatalnak adnak lehetőséget a csapatok a honi bajnokságban, milyen stratégiát dolgoztak ki az elkövetkezendő öt évre, amivel megnövelhetik a futball-pályát választó lányok számát?
– Mint említettem, én a férfi klubok bevonásában, meggyőzésében, ösztönzésében hiszek. Ha ők meglátják a fantáziát a női fociban, megszeretik ezt a világot, energiát áldoznak arra, hogy foglalkozzanak a lányokkal, nem csupán papíron lesz látványos a tömegesítés.
– A nézőszám az egyik dolog, amiben le vagyunk maradva, milyen tervekkel, elképzelésekkel készül a bizottság, hogy kedvet kapjanak a családok a mérkőzésekhez?
– A nézőszám növekedése szerintem inkább következmény lehet: ha sikeres a program, ha többekhez jut el a női foci üzenete, ha tömegesen jönnek a lányok, ha a színvonal és az eredményesség is javul, valószínűleg többen lesznek a lelátókon is. Ma azonban még nem ez a legnagyobb problémánk: előbb az előítéletekkel kell megküzdeni, a falakat kell lebontani, hogy a női foci egyáltalán elismertethesse magát. A foci ma – a politikához hasonlóan – a férfiak játéka Magyarországon, egyelőre annak is örülnék, ha egyre kevesebben tartanák érthetetlennek, hogyan kerül ez a két szó, a foci és a nő egymás mellé.
Őszi Ádám
