Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BuLi beharangozó: Pénteki rangadó és újabb testvérpárharc

A világbajnoki selejtezők után újra a klubfutball áll a középpontban Németországban is. A 9. fordulót egy rangadó nyitja, középcsapatok ellen játszik a Bayern és a Dortmund.

TSG 1889 Hoffenheim – Bayer 04 Leverkusen:
A harmadik helyezett Leverkusen a tizedik Hoffenheim otthonába látogat. A két csapat között kilenc pont a távolság, ennek ellenére kieggyensúlyozott és tempós találkozóra van kilátás. A két klubfilozófia nagyon közel áll egymáshoz: mindekét alakulatnák a fiatal német futballistákra fektetik a hangsúlyt. A gólok garantáltak, ugyanis a Hoffenheim az eddigi nyolc fordulóban huszat lőtt és huszat kapott – ezzel a Dortmund mögött a második legeredményesebbek a ligában. Akikre majd érdemes figyelni az a hazai oldalról Kevin Volland, de a támadósorban a fiatal német mellett a brazil reménység, Roberto Firmino is remek formában játszik. A Gyógyszergyáriaknál Sidney Sam és Stefan Kießling felelnek a találatok nagy részéért. Az adatok egyértelműen a Leverkusen mellett szólnak: az eddigi kilenc Bundesliga meccsükön még sosem tudott nyerni a Hoffenheim, egyszer voltak csak képesek egy döntetlen elérésére.

Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Hoffenheim: Casteels – Beck, Abraham, Verstergaard, Torjan – Polanski, Salihovic – Volland, Firmino, Elyounoussi – Modeste
Leverkusen: Leno – Donati, Wollscheid, Toprak, Boenisch – Castro, Reinartzt, Rolfes – Sam, Kießling, Son

Borussia Dortund – Hannover 96:
A Dortmund az előző négy hazai meccsén megnyerte a Bundesligában, míg a Hannover gólt sem tudott szerezni idegenben – ennek ellenére ötödikek a tabellán. A Signal Iduna Park hangulata mellett Jürgen Klopp edző is rossz előjel a Hannover számára, a BVB trénere ugyanis a lehetséges 15 pontból 13-at szerzett az aktuális ellenfél ellen. A sachsenieknél sérülésproblémák is vannak, Mame Biram Diouf és Didier Ya Konan sem állnak rendelkezésre, így Artur Sobiech és Robert Lewandowski személyében két legyel feladata lesz a kapuba találni. A hálók mindenképpen zörögni fognak, ha a statisztikákra hagyatkozunk: az elmúlt 39 egymás ellen lejátszott meccsen mindig betalált a Hannover a BVB kapujába, a Borussia viszont a ligában átlagosan 2,2 gólt lő a mostani rivális ellen. A hazaiaknak mindenképpen győziük kell, a vendégek a kontrajátékra építhetnek majd, a nyomás feltehetőleg nagy lesz rajtuk.

Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Dortmund: Weidenfeller – Großkreutz, Subotic, Sokratis, Durm – Sahin, Bender – Kuba, Mkhitaryan, Reus – Lewandowski
Hannover: Zieler – Sakai, Marcelo, Schulz, Pocognoli – Sané, Andreasen – Stindl, Schlaudraff, Huszti – Sobiech

Hertha BSC – Borussia Mönchengladbach:
Két testvér egymás ellen: Ronny és Raffael. “Már játszottunk eggyütt, és most először egymás ellen fogunk. Lázba hoz ez a meccs.” – mondta a Hertha alkalmazásában álló Ronny, a Gladbachbal játszó Raffael így vélekedett: “Őröletes meccs lesz! Nagyon örülök a stadionnak, a szurkolóknak és Berlinnek. Ebben a szezonban még nem nyertünk idegenben, ezen Berlinben változtatni akarunk. De a Hertha egy erős ellenfél, nagyon kell vigyáznunk és jól teljesítenünk.” Nem csak a két brazil támadó, hanem a csapatok idén mutatott teljesítménye miatt is érdekes lesz az esti találkozó. A két alakulat között mindössze egy pont van, így a Csikók a negyedikek a Hertha pedig a hatodik. A fővárosiaknak is egy negatív sorozatot kell megtörniük a sikerhez, ugyanis négy éve nem tudtak nyerni a Gladbach ellen. Érzelmek, helyzetek, sebesség és feszültség. Ez várható.

Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Hertha: Kraft – Pekarik, Lustenberger, Langkamp, van den Bergh – Hosogai, Skjelbred – Allagui, Ben-Hatira, Schulz – Ramos
Mönchengladbach: ter Stegen – Jantschke, Stranzl, Browers, Wendt – Kramer, Xhaka – Herrmann, Raffael, Arango – Kruse

A Bundesliga 9. fordulójának programja:

Péntek:

20:30; TSG 1889 Hoffenheim – Bayer 04 Leverkusen/ Eurosport2

Szombat:

15:30; Borussia Dortmund – Hannover 96/ Eurosport2
FC Bayern München – 1.FSV Mainz 05
SV Werder Bremen – SC Freiburg
Eintracht Braunschweig – FC Schalke 04
Eintracht Frankfurt – 1.FC Nürnberg
18:30; Hertha BSC – Borussia Mönchengladbach/ Eurosport2

Vasárnap:

15:30; Hamburger SV – VfB Stuttgart/ Eurosport2
17:30; FC Augsburg – VfL Wolfsburg

Női Bundesliga:

Szombat, 11:30; Turbine Potsdam – VfL Wolfsburg/ Eurosport2

Viel Spaß!
Kostyál Balázs