Kiütéses győzelmet arattak a bergamóiak
Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
A francia bajnokság történetének valaha volt, talán legnépszerűbb légiósa, Juninho Pernambucano elmondása szerint nagy érvágás lenne, a jövő évi, brazíliai világbajnokság nívójára tekintettel, ha a francia nemzeti csapat elvérezne a pótselejtezőn.
Mellesleg valóban nem irreális a brazil Juninhotól, hogy félti második otthonának képviselőit, ugyanis az erősorrend szerint Portugália, Görögország, Horvátország, vagy akár Ukrajna is gallok útjába akadhat. A kialakult helyzetről, a Vasco da Gamma 38 esztendős veteránjának is meg volt a véleménye.
„Már tisztában vagyunk vele, és nagyon sokkolóan hangzik, Franciaország, akár Portugáliával is összecsaphat, pedig például Cristiano Ronaldo, már most is nagy sztárnak számít Brazíliában. A franciák már gyakran legyőztek minket, a Világbajnokságokon, és egyáltalán nem lehet elképzelni nélkülük a tornát. Azt hiszem, ők a görögöknek örülnének a legjobban. Franciaország lett a világbajnok 1998-ban. Kiejtették Brazíliát 1986-ban, 1998-ban, és 2006-ban is, tehát egyedülálló történelmünk van velük. De hé, nézzük a portugálokat! Itt ők voltak a gyarmatosítok, szükségszerűen még meg van egyfajta kötelék. Összességében 50-50%-ra adom az esélyeiket.” – kedveskedett Juninho, mindkét félnek.
A korábbi 44-szeres válogatott „Juni” 9 éven át légióskodott az Olympique Lyon együttesében, 2000-től, 2009-ig, és többek között hét bajnoki cím elhódításában segédkezett.
Balogh József
Kiütéses győzelmet arattak a bergamóiak
Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…