Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
Úgy tűnik, hosszú évek várakozása után, végre megkezdik a Tottenham Hotspur új otthonának építését, amely egy vadonatúj aréna lesz, mivel az Olimpiai Stadiont, a West Ham veheti birtokába jövőre.
A tavalyi évben rendezték az ötkarikás játékokat, de már előtte is harcba szállt egymással az Olimpiai létesítményért, a West Ham United, és a Tottenham Hotspur. A két együttes versenyfutásából végül, a „Kalapácsosok” kerültek ki győztesen. Ebből kifolyólag, a Spurs-nél szükség volt arra, hogy elővegyék, a már 2008 óta érlelődő projektjüket, ami a saját aréna építését jelenti.
Daniel Levy elnök, egy 56 ezres otthont álmodott meg annak idején, ami igény esetén, az újratervezés miatt, akár tovább nőhet. A korábbiakban, az új stadion becsült költségei, 400 millió fontra rúghat. Ám a 2008-as tervek, azóta már kissé idejétmúltak lehetnek, ezt pedig belátják az észak-londoni klub vezetői is, így további költségnövekedésre számítanak. Mindennek fedezésére, egy későbbi névadó szponzor beszállására számítanak, aki a Közel-Keletről, a Távol-Keletről, vagy esetleg az Amerikai Egyesült Államokból érkezhet.
A projekt eddigi késedelme, tehát nem csak az Olimpiai stadionra való ácsingózás, de finanszírozási hiányosságok miatt volt lehetséges. A tavalyi évben, a londoni városvezetés, Boris Johnson polgármesternek, és a bahamai Joe Lewis klub-főtulajnak is köszönhetően, 17 millió fonttal száll be a kivitelezésbe, sőt a milliárdos elintézte, a garantált banki hiteleket is, ami szintén szükséges.
Az új otthon építését azért is tartják fontosnak a Spurs vezetői, mert a hamarosan bevezetendő pénzügyi fair-play miatt, minden csapat csak annyit költhet, amennyit bevételei megengednek. A nyereség pedig hatalmasat ugorhat, egy hipermodern, sokférőhelyes stadionnal, már ha annak megfelelő lesz a kihasználtsága.
A lényeg pedig, hogy az új aréna, vagy tetszik úgy, szentély, a 2016-17-es idényben nyílhat meg, a „Yid Army” számára.
Balogh József
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…