Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Késik Walcott visszatérése!

Bár korábban úgy saccolták, hogy az angol válogatott, és az Arsenal sztárja, Theo Walcott már a hónap végén visszatérhet sérüléséből, nagyon úgy tűnik, hogy csak a november 10-ei, Manchester United elleni derbin léphet újra, pályára.

Az Arsenal csapatára egyébként is kemény három hét vár, amely könnyen kihatással lehet, a csapat további sorsára, az idény hátralévő részére. Arsene Wenger tanítványai ezen időszak alatt kétszer ütköznek meg a Dortmunddal, a Bajnokok Ligája csoportkörében. A Chelsea-vel összecsapnak a Liga Kupában, és még a Liverpollal is megmérettetnek, a Premier League-ben, még mielőtt utóbbi sorozatban, november 10-én, az Old Traffordra látogatnak.

A fentebb sorolt kihívások miatt pedig egyértelműen minél nagyobb szüksége lenne Arséne Wenger vezetőedzőnek arra, hogy a sérültek száma ne gyarapodjon, sőt, a maródiak felépülésében bízna inkább, a francia menedzser. Jelenleg az angol bajnokságot vezető „Ágyúsoknál” szinte biztosra vehető Lukas Podolski, és Alex Oxlade-Chamberlain november közepi-végi visszatérése. Abou Diaby hamarosan könnyített edzéseket végezhet, talán az év végi (Boxing-day, Újév) már játszhat is. A nyáron szerződtetett Yaya Sanogo pontos állapotáról nincs információnk.

A legsajnálatosabb hír, hogy Theo Walcott szeptemberi hasfal sérülése nehezen gyógyul, sőt a javulásában lassulás következett be, így még további három hétig nem számolhat vele Wenger mester. Bár a pletykák szerint, a United ellen már a gyepen akarják tudni, a villámléptű támadót.

Balogh József