Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: A katalánok keresik Xaviék utódját?

A ‘mundodeportivo.com‘ arról írt, hogy a Barcelona labdarúgócsapata lassan elkezdi keresni a 33 éves Xavi és a 29 éves Iniesta megfelelő utódját a középpálya tengelyébe. A katalán lap internetes honlapja 3 névvel állt elő!

Katalán sajtóhírek szerint a Barcánál szép lassan elkezdik majd keresgélni Xaviék utódját! A ‘mundodeportivo.com’ arról értesült, hogy a Barcelona a közeljövőben mindenképpen szeretne igazolni egy technikás, és a csapat játékrendszerébe tökéletesen beleillő középpályást.

Barcelonában erre azért van szükség, mert Xavi és Iniesta sem lesz már fiatalabb! A két klasszis továbbra is zseni ugyan, hihetetlen dolgokra képesek, ám előbbi immáron 33 -, utóbbi pedig 29 éves. Kétségtelen, hogy van még jó pár remek évre lehetőségük Xaviéknak, azonban a jövőt is szem előtt kell tartaniuk a gránátvörös-kékek vezetőinek.

Az említett ‘El Mundo Deportivo’ lap internetes kiadása szerint jelen állás szerin egy barcelonai szerződésre az Arsenalos Jack Wilshernek; a dortmundi Ilkay Gündogannak; és a Spanyolország szerte csak az “új Xaviként” emlegetett Atléticós Kokénak van a legnagyobb esélye. Mindhárom labdarúgó fiatal, meghatározó játékos klubjában, és már most klasszisként emlegetik őket! Ráadásul igazi multifunkcionális játékosok, akiket a középpálya bármely pontján be lehet vetni.

Állítólag az sem elképzelhetetlen, hogy az említett trió egyik tagját a jövő nyáron megkörnyékezze a Barca!

Nagy Ákos