Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Buffon: Casillas egy nagy bajnok – Iker a végsőkig fog küzdeni!

Szerdán nem kis rangadót rendeznek, a Bajnokok Ligája B csoportjában. A végső győzelemre egyaránt esélyes Real Madrid fogadja, az olasz bajnok Juventus csapatát. Mindkét együttesben, a nem csak napjaink, de a labdarúgás egyetemes történetének legjobb kapusai közül fog kettő megmérkőzni, még ha nem is közvetlenül.

A két hálóőr, Gianluigi Buffon, és Iker Casillas már korábban is tisztelettel beszélt egymásról, hiszen egyaránt világbajnok játékost tisztelhetnek, a másik személyében. Az pedig már csak igazán mellékes, hogy mindketten példás magatartásról tesznek tanúbizonyságot mind a pályán, mind a pályán kívül is.

Buffont természetesen meglepi, hogy Iker Casillas a már csontig ismételgetett sorsra jutott, miszerint csak a kispad jut számára általában, a Real Madridban, és „csak” a Bajnokok Ligája mérkőzéseken számít rá kezdőként, Carlo Ancelotti vezetőedző. Az olasz nagyra becsüli kollégáját, hogy ennyire jól tűri a mellőzést, szerinte ez is emberi nagyságát mutatja.

„Csodálom Ikert, azért, aki. Még mindig kiváló kapus, és a legjobbak közé tartozik. Nagyon nehéz elfogadni bizonyos helyzeteket, de túri ezt, és én tisztelem ezért. Iker mindig is nagy bajnok volt, és a nagy bajnokok mindig megtalálják a kiutat, a negatív helyzetekből, mint amilyen ez is. Amikor ilyen történik, akkor erőt kell meríteni ebből. Nem tudom, mi történt vele, az előző szezonban. Én csak azt láttam, hogy a partvonalon kívülre került. De azt hiszem, hogy ez nem csak egy taktikai döntés volt. Köze volt a Mourinhoval való kapcsolatához. Nem tudom, mi a probléma most, de azt mondhatom, hogy ez nagyon szokatlan, hogy kapus, mint Iker, padozik. Iker minderre adott reakciója, még nagyobb emberré tette, a szememben.” – magasztalta Buffon, a kegyvesztett portást.

Iker Casillas az új idényben mindössze két tétmeccsen lépett pályára, a Real Madrid csapatában, mégpedig a „Blancok” két eddigi, Bajnokok Ligája meccsén. A helyzet a közelmúltban tovább romlott, ugyanis a 32 éves játékos kezd kiszorulni a spanyol válogatott alap-tizenegyéből is.

Balogh József