Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Botlott az MTK mumusa; Kapaszkodna Marozsánék, és a Bayern!

Repülnek a fordulók, a Frauen Bundesliga idei kiírásában. Magyarország legelhívatottabb, női labdarúgással foglalkozó oldala, a Fociclub pedig ismét elhozta Nektek, a világ talán legerősebb hölgy bajnokságának összefoglalóját!

Hiába lépett meg egy kicsit az előző körben, a Turbine Potsdam, a Bajnokok Ligájában, az MTK-t kiejtő együttes pontokat hullajtott el hétvégén. Persze úgy tisztességes, hogyha eláruljuk, hogy ez nem akárki ellen történt meg. A brandenburgi klubhoz ugyanis, nem más, mint a bajnoki (na és BL, illetve kupa) címvédő Wolfsburg látogatott. A hétvége, és az egész szezon egyik legrangosabb, legfontosabb rangadóján találkozott a két fél. Az 1-1-es végeredmény pedig végső soron teljesen igazságos, bár a gólszerzőknél érdekes dolgot jegyezhetünk meg: megméretett egymással két külön generáció. A hazaiak vezetőgólját, a hatalmas tehetségnek kikiáltott, 17 éves Pauline Bremer szerezte. A „Wölferinen” egyenlítéséről pedig, a 33 esztendős, korábbi 100-szoros válogatott Martina Müller gondoskodott.
A szenzációs meccsen, Jenában nyerő Frankfurt, pontszámban beérte az éllovas Turbinét. Marozsán Dzseniferék a 42. percre, már kétgólos hátrányban voltak, ám képes volt felállni még innen is, a hétszeres bajnok vendég gárda. Sőt, a 60. percre már ki is alakult, a 2-3-as végeredmény.
A Bayern szintén nem tétlenkedett, és a botló listavezető nyomába eredt. A müncheniek, a fiatal amerikai, Sarah Hagen duplájával gyűrték le, az egyre mélyebbre süllyedő Leverkusent.
Frauen-Bundesliga 1.
Változás történt az alsóházban is! Az eddigi két utolsó helyezett találkozott egymással. A nullapontos Sindelfingen ismét betlizett, már most csak két góllal kapott ki, aktuális ellenfelétől, a Cloppenburgtól. Ráadásul utóbbi, a sikernek, és a három pont besöprésének hála, feljebb is lépett a kiesőzónából, helyére pedig, a Freiburgban vereséget szenvedő, Duisburg került. Nem túl meglepő módon, a Sindelfingen továbbra is abszolút sereghajtó.

Az 6. forduló eredményei:
Turbine Potsdam – Vfl Wolfsburg 1-1
Gólszerzők: Bremer (38. perc), illetve Müller (58.)

Vfl Sindelfingen – BV Cloppenburg 0-2
Gólszerzők: Bagehorn (58. perc), Jakobsson (84.)

TSG Hoffenheim – SC Freiburg 3-2
Gólszerzők: Chojnowski (56. perc), Moser (72.), Eberhardt (90.), illetve Maier (76.), Arnold (85.)

USV Jena – 1. FFC Frankfurt 2-3
Gólszerzők: Erceg (24. perc), Arnold (42.), illetve Bajramaj (43.), Sasic (55.), Garefrekes (60.)

FCR 2001 Duisburg – SGS Essen 0-3
Gólszerzők: Dallmann (58. perc), Mann (70.), Doorsoun-Khajeh (86.)

Bayern München – Bayer Leverkusen 2-0
Gólszerzők: Hagen (32., 71. perc)

A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Turbine 14 pont (+13), 2. Frankfurt 14 pont (+10), 3. Bayern 13 pont, 4. Wolfsburg 12 pont,… 11. Duisburg 3 pont, 12. Sindelfingen 0 pont.

Balogh József