Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Kizúgott a Puskás Akadémia

A labdarúgó Magyar kupa nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett forduló nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia fogadta a Kecskemét csapatát.

A találkozó gól nélküli döntetlent hozott, majd a csapatok a hosszabbításban sem tudtak betalálni, bár mindkét fél előtt adódott lehetőség. A mérkőzés összképét tekintve a hazaiaknak volt több helyzete, ám egyik fél sem érdemelte meg igazán a győzelmet. Következhetett tehát a büntetőpárbaj mely mint tudjuk sosem igazságos. A helyszínen mintegy 80 szurkoló izgulhatott, kevesebben tehát mint egy jó falusi megyei meccsen. Az első rontás a hazaiaknál esett a második körben, ekkor Haraszti hagyta ki a büntetőt. Ezt követően mindenki bevágta, kivéve az utolsó Kecskeméti rugót Savic személyében, akinek megremegett a lába. Az ötödik utolsó büntetőhöz Tischler Patrik állt, és hibázott, ezzel pedig a Kecskemét jutott a legjobb 16 csapat közé. Az első OTP Bank Ligás búcsúzó tehát a Puskás Akadémia lett.

Puskás Akadémia – Kecskeméti TE 0-1 (0-0) -büntetők után 3-4

További meccsek a nyolcaddöntőbe jutásért:

Szerda:
12:30 Kisvárda – Lombard Pápa
12:30 Ajka – Kaposvár

Csütörtök:
12:30 ESMTK – Debreceni VSC
12:30 Szeged 2011 – MTK
12:30 Baja – Újpest
12:30 Biatorbágy – Siófok
12:30 Eger – Nyíregyháza
12:30 Cigánd – Diósgyőr
12:30 Dunaújváros – Paks
12:30 Kemecse – Budapest Honvéd
12:30 Csákvár – Szombathelyi Haladás
17:00 Gyirmót – Győri ETO
18:00 Pécsi MFC – Mezőkövesd
18:00 Békéscsabai Előre SE – Videoton

Őszi Ádám