Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Óriási negatív meglepetést okozott a Málaga együttese, mely tavaly még a Bajnokok Ligájában menetelt, most azonban a kiesőzóna elől kell menekülnie a spanyol bajnokságban. Amit az együttes ma hazai pályán művelt, az osztályozhatatlan, a nem túl acélos Celta ugyanis ötöt gurított és ízeire szedte vendéglátóját.
Hamar, már a 6. percben hátrányba kerültek a hazaiak, Lopez vette be a Caballero kapuját, aki ekkor még nem is sejtette, hányszor kell maga mögé nyúlnia. A félidő felénél aztán érkezett a második találat, melyet Fernandez szállított. A félidei 0-2 is nagy meglepetés volt, hát még az ami a második félidőben történt.
A 64. percben Lopez tudott duplázni, ezzel pedig eldöntötte a három pont sorsát, ám itt még nem volt megállás, nem állt le a Celta gépezete és kilenc perccel később Nolito is feliratkozott a góllövők közé. Az i-re a pontot Charles tette fel a 81. percben.
A Málaga rég látott történelmi vereséget szenvedett a Celta Vigo ellenében, de mondhatjuk úgy is, hogy a vendégek arattak hatalmas győzelmet.
Málaga – Celta Vigo 0-5 (0-2)
G: – ill. Lopez (6., 64.), Fernandez (23.), Nolito (73.), Charles (81.)
Őszi Ádám
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…