Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Galatasaray: Hosszabbíthat a korábbi Chelsea ikon

Didier Drogba idén januárban csatlakozott, a török Galatasaray együtteséhez, amelyet a későbbiekben bajnoki címhez segített. A legfrissebb hírek szerint, az idén is már hét gólnál járó támadóval, már most szerződést hosszabbítana, az isztambuli klub.

A Marseille, és a Chelsea korábbi csatára januárig Kínában haknizott, majd kötött másféléves szerződést, a Galatasaray-jal. Kontraktusában egyébként is benne volt, egy plusz idényre szóló toldási lehetőség, így akár ezt érvényesítve, akár egy teljesen új megállapodást kötve, de a törökök mindenképpen marasztalják Drogbát.

A Galata elnöke, Unal Aysal természetesen a nyilvánosság előtt is elárulta a klub szándékát, és nem felejtette el, dicsérni Drogbát, annak nagysága miatt.
„Már beszéltünk Drogbával, a jövővel kapcsolatos kérdésekben. Azt akarjuk, hogy nálunk folytassa a karrierjét, mint játékos. Azt mondtam neki, hogy ameddig minőséget tud képviselni, mindig játszhat, a Galatasaray-nál. Egyértelmű, hogy ajánalni fogunk neki, egy új szerződést. És nem hinném, hogy elutasítaná majd azt.” – bizakodott, az isztambuliak elnöke.

A Galatasaray egyelőre kifejezetten jól szerepel a Bajnokok Ligájában, ugyanis a Real Madridot követve, a második helyen áll csoportjában, megelőzve, a Juventus-t, és az FC Köbenhavn-t. A bajnokségban viszont keményebb szituációban van, a frissen kinevezett Roberto Mancini csapata, ugyanis csak a 7. helyen áll, a Süper Ligben.

Balogh József